Ismét a V8-as motorok visszatéréséről egyeztet az F1
Néhány hónap elteltével ismét napirenden van a V8-as erőforrások visszahozatala a Formula-1-be: az FIA az ügy érdekében gyűlést hívott össze az Olasz Nagydíj utáni hétre a motorgyártókkal, hogy egyeztessenek erről – írja a The Race.
Néhány hónapja a V10-es motorok visszatérése volt terítéken, ám akkor a gyártók végül ellene voksoltak, az utóbbi hetekben azonban ismét zajlottak egyeztetéseket egy esetleges váltásról. A The Race értesülései szerint a jelenlegi fő elképzelés egy 2,4 literes V8-as belsőégésű motor lenne, kiegészítve egy jelentősen egyszerűsített kinetikus energia-visszanyerő rendszerrel, azaz KERS-szel.
A lap úgy tudja, hogy ezzel az elektromos komponens aránya a jövő évi hajtásláncoknál célul kitűzött csaknem 50 százalék helyett nagyjából 10 százalékra csökkenhetne. Ami még érdekes, hogy az összetett akkumulátorrendszerek kukázásával a költségek is drasztikusan, akár 65 százalékkal csökkenhetnének a motorok kapcsán, nem mellesleg jelentősen, nagyjából 80 kilogrammal könnyebbek is lehetnének.
Domenicali: Monzának keményen kell dolgoznia, hogy a naptárban maradjon
„Az Olasz Nagydíj szimbólum, az F1 és az ország sport- és kulturális öröksége. Idén ünnepeljük a sportág 75. évfordulóját, és ez a nagydíj mindig is része volt ennek. Csodálatos, hogy egy olyan legendás márka, mint a Ferrari képviseli az országot, de ugyanígy egyre nagyobb erőt képvisel a Racing Bulls is, amit Isack Hadjar vasárnapi dobogós helyezése is bizonyít” – mondta Domenicali.
Az F1-vezér hozzátette, hogy a jövőben is hatalmas erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy Monza a legmodernebb helyszínek – például Miami, Szingapúr vagy Las Vegas – mellett továbbra is a naptár részese és egyik csúcspontja maradjon.
„A lehető legtöbbet kell befektetni, hogy a rajongók és a csapatok is a lehető legjobb élményt kapják. Folyamatosan fejlődnünk kell és magasabb célokat kell kitűznünk magunk elé” – hangsúlyozta.
Domenicali megerősítette: Portugália, Törökország és Németország is érdeklődik az F1 iránt
Három európai helyszín is szívesen visszatérne a Formula-1-es versenynaptárba – erősítette meg egy nyilatkozatában Stefano Domenicali.
Azon túl, hogy az afrikai kontinens több országa (Dél-Afrika és Ruanda elsősorban), valamint Thaiföld érdeklődése régóta jól ismert, Domenicali most három korábbi európai helyszínt emelt ki: név szerint Portimaót, Isztambult (kettejükről az elmúlt hetekben már tudni lehetett, hogy jelentkeznének), valamint újdonságként Németországból a Hockenheimringet
Felülvizsgáltatja Sainz büntetését a Williams
Benyújtotta a felülvizsgálati kérelmet Carlos Sainz zandvoorti büntetése kapcsán a Williams. A csapat szóvivője megerősítette, hogy éltek ezzel a jogukkal.
Sainz a Holland Nagydíj után meglátogatta a stewardokat, majd azt mondta ma Monzában, hogy igazából még inkább úgy érzi, hogy neki volt igaza – a bizonyítékok őt igazolták.

A spanyol pilóta azt is hozzátette, hogy a stewardoknak néha gyorsan kell dönteniük, talán itt is erről volt szó, és kissé elkapkodhatták az ítéletet.
James Vowles, a Williams csapatfőnöke szerint ki kell vizsgáltatni az ügyet, hogy megtudják, a jövőben mik lesznek a keretek, mert ők úgy érzik, hogy bőven belül maradtak az esetnél.
Kérdőre vonják az FIA-t az F1-es pilóták
Alex Albon szerint a Formula–1-es pilóták pénteken, az Olasz Nagydíj előtt „hosszú” megbeszélésre készülnek az FIA-val, hogy megvitassák Carlos Sainz „meglepő” zandvoorti büntetését.
„Én voltam a mögötte haladó autó, úgyhogy azt mondanám, hogy nekem volt a legjobb rálátásom a helyzetre” – nyilatkozta Albon a Formula.hu részvételével zajló monzai sajtótájékoztatón.
„Azt hiszem, akkor a rádióban, miután kijöttem a hátsó egyenesre, valami ilyesmit mondtam: ’Oké, nos, igen, Liam hibás itt’. Az én szemszögemből, hátulról nézve egyértelműen ő volt a hibás. Azt hiszem, a verseny után a bevezető körben szóltak Carlos büntetéséről, ami szintén meglepő volt.”
„Úgy gondolom, hogy pilótaként az FIA szabályain felül van egyfajta saját szabályrendszered is a versenyzők közötti küzdelmekre vonatkozóan. Nekem úgy tűnt, hogy ez legfeljebb egy versenyincidens volt, és ha már büntetést kell kiszabni, akkor azt Liamnek kellett volna kapnia” – vélekedett Albon.
Hamiltont „sokkolta” a monzai büntetése
Lewis Hamilton megdöbbent azon, hogy öt rajthelyes büntetéssel sújtották a hétvégi Olasz Nagydíjra – a brit pilóta még Zandvoortban, a futam előtt nem lassított le egy dupla sárga zászlós jelzésnél az installációs köröknél, ezért kapott a mostani hétvégére egy ilyen büntetést.
„Nem tudom, hogy a többi versenyző hogyan érezte magát az utolsó verseny döntései miatt, de amikor hazaértem, láttam, hogy megkaptam ezt a büntetést, és őszintén szólva nagyon-nagyon megdöbbentem” – mondta Monzában csütörtökön.
„De ez van. Nyilvánvalóan nem fekete-fehér a helyzet. A tény az, hogy ha megnézzük a jelentést, akkor én valóban elemeltem a lábam, de szerintük nem eléggé. Gondolom ezért nem büntettek meg több rajthelyre. De hogy a büntetést és büntetőpontokat is kaptak, ez elég kemény” – fogalmazott.
„Jó lesz, hogy az autók lassítanak az egyenesben” – Vowles
Direkt jó és izgalmas lesz, hogy 2026-ban majd az egyenesekben kell lelassítaniuk az új F1-es autóknak – mondta James Vowles, a Williams csapatfőnöke.
„Hogy lesznek-e lassítások? Igen. Hogy szerintem ez rossz dolog-e? Nem, mert szerintem ez érdekes dinamikát és előzéseket jelent majd jövőre” – fogalmazott szemöldökráncolásra késztetően Vowles a Sky-nak.
A csapatfőnök örül, hogy a Mercedes motorjait használhatják jövőre is, de elárulta, hogy a mostani szimulátoros munkák során már a jövő évi motorok gondjait, problémáit próbálják meg kezelni, illetve kitalálni rá valami ellensúlyt.
„Én nyerni mennék a Ferrarihoz, nem az érzelmek miatt” – Verstappen
„Minden versenyző látja és elképzeli magát ott: ’Szeretnék a Ferrarinál versenyezni.’ De szerintem ez is egy hiba, hogy csak a Ferrarinál akarunk versenyezni” – mondta csütörtökön Monzában Verstappen.
„Ha valaha is oda akarnék menni, nem csak azért mennék, hogy a Ferrarinál versenyezzek, hanem azért, mert ott lehetőséget látok a győzelemre. És ha a Ferrarival nyersz, az még jobb. És szerintem itt nem szabad hagynod, hogy csak a márka iránti érzelmeid és szenvedélyed vezessen, hanem azért kell oda menned, mert úgy érzed, hogy az a hely a neked való.”
Nem akarnak rövidebb futamokat az F1-es pilóták
Nem igazán értenek egyet a pilóták Stefano Domenicali ötletével, aki a héten azzal borzolta a kedélyeket, hogy megpendítette: szerinte túl hosszúak a jelenlegi F1-es futamok, a fiatalok nem nézik végig, úgyhogy rövidebb nagydíjakra lenne szükség.
Kimi Antonelli, Fernando Alonso és Esteban Ocon véleménye itt olvasható!
Sajtó: Veterán mérnök távozhat a Ferraritól
Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint Jock Clear a 2025-ös F1-es szezon végén távozhat a Ferraritól. A jelenleg 61 éves mérnök korábban dolgozott a Benettonnál, a Williamsnél, a Hondánál, majd annak későbbi Brawn- és Mercedes-inkarnációinál: Jacques Villeneuve versenymérnöke volt a kanadai 1997-es vb-címe alkalmával, de később dolgozott Michael Schumacher, Nico Rosberg és Lewis Hamilton mellett is. Maranellóba 2014-ben tette át a székhelyét, ahol többek között vezető teljesítménymérnökként és a Ferrari-akadémia felelőseként tevékenykedett.
A Scuderia egyelőre nem kommentálta a Clearrel kapcsolatos híreszteléseket, és az sem világos, merre vezethet a veterán szakember útja, ha tényleg távozik. Az idézett riport viszont hozzáteszi: ebben az esetben Marc Gené veheti át majd a Ferrari-akadémia vezetését. Gené 36 F1-es nagydíjon indult a Minardival és a Williamsszel, később pedig évekig a Ferrari tesztpilótája volt, jelenleg nagykövetként dolgozik a vörösöknél.
Norris nem akarja Verstappen „seggfej mentalitását” másolni
Lando Norris nem akarja átvenni Max Verstappen „b*szd meg” mentalitását, inkább be akarja bizonyítani, hogy az ő hozzáállásával is fel lehet jutni a csúcsra az F1-ben.
„Mindenki más, és nem arról van szó, hogy az én módszerem biztosan helyes. Csodálom más versenyzők, mint például Max karakterét és mentalitását, ahol tényleg ott van ez a ’b*szd meg’ hozzáállás. Olykor úgy vagyok vele, hogy bárcsak én is jobban ilyen lennék. De egyszerűen különböznek az emberek, és valószínűleg bizonyos módon Max különbözik tőlem a leginkább.”
„De azt hiszem, amire a legbüszkébb leszek, hogy ha meg tudom csinálni, akkor azt a magam módján teszem. Ha nem is új standardot, de új módot állíthatok fel azzal, hogy nem kell seggfejnek lenned, nem kell ilyen hozzáállásodnak lennie. A magam módján akarom megcsinálni.”
Döntött a Pramac Yamaha: Miller marad Razgatlioglu mellett a MotoGP-ben
Folytatódik a versenyzői bejelentések hete a MotoGP-ben: a Honda és a VR46 után ezúttal a Yamaha és a Pramac Racing közölte, hogy egyéves szerződéshosszabbítást írtak alá Jack Millerrel. Ezzel teljessé vált a hangvillások szatellit gárdájának felállása, hiszen azt már hónapokkal korábban jelezték, hogy leigazolták a Superbike-világbajnokságon harmadik vb-címe felé menetelő Toprak Razgatlioglut.
Az viszont kérdés volt, hogy ki lesz a török sztárújonc csapattársa, ugyanis bár Miguel Oliveira rendelkezett eredetileg szerződéssel 2026-ra is, a sérülés által is hátráltatott portugálnál jobb teljesítményt nyújtott Miller (és előbbi kontraktusában állítólag szerepelt egy erre vonatkozó kitétel is).