10 éve hunyt el Julies Bianchi
2025. július 17-én 10 éve, hogy Bianchi elhunyt a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett sérülések következtében. Bianchi második F1-es szezonjában indult a Marussiával, mielőtt tragikus körülmények között veszítette az életét. Felnőttként Bianchi legjobb barátja volt Leclerc idősebb testvére, és a mostani Ferrari-pilóta keresztapja volt.
A Bianchival való kapcsolatáról Leclerc az F1.com-nak nyilatkozott, szavai itt olvashatók!
Verstappen is támogatja Perez F1-es visszatérését
Támogatja Sergio Perez F1-es visszatérését Max Verstappen – a négyszeres világbajnok szerint lehet helye a mezőnyben az idei évet kihagyó mexikóinak.
„Szerintem igen. Azt gondolom, hogy Checo mindig nagyon erős volt. Velünk voltak nehéz pillanatai, de ugyanakkor világos, hogy a problémát sokszor mi jelentettük” – idézi a holland szavait a Racingnews365.com.
„Én mindig jól kijöttem Checóval. Amíg motivált arra, hogy vezessen, addig szerintem abszolút jó választás ő, még egy ennyire új csapatnak is. Ugyanis ha megnézzük, Checo hogyan teljesített a Force Indiánál, Racing Pointnál, vagy akárhogy is hívjuk, valahogy mindig pontokat szerzett.”
Átalakítaná vezetői szerkezetét a Ferrari?
A Ferrari a felsővezetői struktúra radikális átalakítását fontolgatja az olasz média értesülései szerint.

Jelenleg a csapatnál Fred Vasseur a csapatfőnök, akinek közvetlen felettese a Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna, majd elnöke, John Elkann. A hagyományos csapatfőnöki szerepkör azt jelenti, hogy Vasseur egyaránt felelős a Ferrari technikai programjáért, valamint a politikai folyamatok irányításáért az aktuális ügyekben.
A Corriere dello Sport azonban arról számolt be, hogy Elkann fontolgatja ennek a struktúrának a megváltoztatását. Az olasz lap azt állítja, hogy Elkann egy Vasseur fölé, de alatta és Vigna alatt álló személyt szeretne kinevezni, aki hídként működne a felsővezetés és az F1-es program között.
Fejlődést sürget Leclerc a Ferrarinál
Charles Leclerc szerint a Ferrari következő fejlesztései új lendületet adhatnak a csapatnak, különösen egy olyan szezon közepén, amely eddig messze elmaradt az elvárásoktól.
A Ferrari a nyári szünet előtti futamokra egy jelentős technikai fejlesztéssel készül, a hírek szerint egy új hátsó felfüggesztést vetnek be, Leclerc szerint a csapat fejlesztési iránya pedig ismét bíztató.
„Most kezdjük megtalálni az utat. A legutóbbi fejlesztések segítettek néhány lépést tenni előre. Tudom, hogy újabb fejlesztések is érkeznek, és remélhetőleg ezek segítenek abban, hogy közelebb kerüljünk a McLarenhez és a Red Bullhoz.”
„Ez Leclerc háza” – mivel küzd Hamilton?
A háromszoros Le Mans-győztes Allan McNish figyelmeztette Lewis Hamiltont, hogy a Ferrari „Charles Leclerc háza”, és időre van szüksége ahhoz, hogy a stílusához igazítsa.
„Szerintem Charles az egyik leggyorsabb versenyző a mezőnyben” – mondta McNish a RacingNews365 podcast legutóbbi epizódjában.
„Bizonyos mértékig Charles házába mész be, ő tudja, hogy hol van minden, ki mit csinál. Ő már járt ott. Ott nőtt fel. Már akkor ferraris volt, mielőtt megérkezett volna az F1-be, hiszen az ő akadémiájuk része volt. És hiába hétszeres bajnok Lewis, mindig idő kellett a felzárkózáshoz. Azt mondanám, hogy láttuk Lewis villanásait, és hogy mire képes, de most ez az időszak arról szól, hogy megpróbál maga körül stabil munkakörnyezetet kialakítani” – magyarázta.
„Most Landónál van az előny” – Mansell Norrisra fogadna
Nigel Mansell szerint a minimális ponthátrány ellenére most Lando Norris az esélyesebb az idei F1-es vb-cím megnyerésére.
„Szerintem egész évben nagy fej-fej melletti csatát fognak vívni, de szerintem valószínűleg Lando fog győzni” – mondta Mansell az Aceoddsnak.
„A csapat nagyszerű munkát végez azzal, hogy mindkét versenyzőt pontosan ugyanazzal a felszereléssel látja el, és az összes többi csapat előtt járnak. Nem kell aggódniuk senki miatt, ez csodálatos.”
„Fej-fej mellett vannak, de szerintem most Landónál van az előny: két győzelemből érkezik, Ausztriában nagyszerű, Silverstone-ban briliáns sikert aratott. Sajnos Oscar elszúrta, éppen csak egy kicsit, együttérzek vele, de a szabályok azok szabályok” – fogalmazott Mansell.
Antonellit kölcsön kellene adni, ha érkezik Verstappen?
Günther Steiner, a Haas F1-es csapatának korábbi főnöke úgy véli, hogy ha a Mercedes valóban meg tudja szerezni Max Verstappent, akkor is hiba lenne emiatt George Russellt félreállítani – tehát hasonlóan vélekedik erről, mint Jenson Button. A Red Flags podcastban Steiner arról beszélt, hogy Russell Hamilton távozása óta vezéregyéniséggé vált a csapatnál, míg Andrea Kimi Antonelli még nem áll készen egy világbajnoki esélyes autóra.
„Hogyan lehetne betenni Maxot, kivenni George-ot, Kimit pedig ott hagyni, ha a Mercedes világbajnokságot akar nyerni?” – tette fel a kérdést Steiner, aki szerinte Antonelli eddigi szereplése nem igazolja az azonnali előléptetést: „Volt egy jó versenye Kanadában. A többi? Hány jó futama volt? Nem sok. És kivenn George-ot, aki ha tetszik, ha nem, jó munkát végez…”
Ezért aztán javaslata egyértelmű: „Szerintem Kimit kell kivenniük, hogy Maxot betegyék. Megérteném, ha egy ponton azt mondanék, hogy Kimi, csináljunk egy évet az Alpine-nál vagy a Williamsnél, bárhol, és építsük fel ezt az egészet!”
Vettel: A WEC elég jól passzolna...
Sebastian Vettel szerint az F1-ben már a fiataloké a terep, de a WEC egyre inkább érdekli, mint versenyző.
„Nem akarom kizárni, hogy ebből valami lesz. Voltak tárgyalások, de valahogy még nem jött össze" – mondta.
„A múltban őszintén szólva nem érdekelt annyira a hosszútávú versenyzés, a magányos harcos szemszögéből néztem. Manapság már másképp látom. Abszolút izgalmasnak találom, ezzel a csapatszerkezettel, az autó megosztásával és a kompromisszumok megkötésével.”
A kérdés az, hogy mennyi ideje és akarata lesz egy teljes szezonhoz.
„A motorsportban nehéz lenne azt mondani, hogy csak a futamok felét csinálom. De a WEC igazából elég jól passzolna a maga nyolc futamával, ráadásul egész másképp épül fel, mint az F1. Mindig az a kérdés, hogy mennyire intenzíven akarsz csinálni valamit. Számomra mindig is az volt, hogy ha valamiben részt veszek, akkor azt jól akarom csinálni. A puszta részvétel nem jelent számomra semmit.”
Podcast: Az F1 film a kamera mellől
Legújabb adásunk vendége, Mestyán Marcell az F1 című, Brad Pitt nevével fémjelzett filmen dolgozott három nagydíjon – és megosztott velünk jó néhány kulisszatitkot a forgatásról, elmesélte, hogy kellett lóhalálában a Hungaroringre rohannia, milyen körülmények közt vették fel a film egyik utolsó jelenetét, és jó pár technikai finomságra is kitért.
Martin visszatáncolt: „Az Apriliánál folytatom 2026-ban”
Hosszasan részletezte az elmúlt hónapok kálváriáját a visszatérő MotoGP-világbajnok, aki állítja: a fordulat ellenére sem bánta meg a szerződésbontási kísérletet.
Elkezdődött a WRC Észt Rali
A nyitó gyorsaságin Thierry Neuville volt a leggyorsabb a vb-éllovas Elfyn Evans, az üldöző Ott Tanak, és a verseny fő esélyese, Kalle Rovanpera előtt. Holnaptól indul a száguldás a szélvészgyors murvás pályákon a fák között, és előzetesen úgy tűnik, hogy a Toyoták lehetnek előnyben a Hyundaiokhoz képest, vagyis Tanaknak és Neuville-nek nehéz dolga lesz.