DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Hírösszefoglaló

Norris nyert, Verstappen nullázott: a nap F1-es hírei

Egy cikkben az F1-es Osztrák Nagydíj vasárnapjának minden fontos híre, érdekessége, nyilatkozata: íme a Formula.hu szokásos esti összefoglalója.

 

Norris nyerte a McLarenek csatáját és az Osztrák Nagydíjat

Idei harmadik futamgyőzelmét aratta Lando Norris: a McLaren britje eleinte jót csatázott Oscar Piastrival, de a bokszkiállások után meg tudott lógni, és beosztotta az előnyét, így megnyerte az Osztrák Nagydíjat Piastri, valamint Charles Leclerc előtt.

A futam részletes összefoglalója és teljes végeredménye ezen a linken található!

 

Az F1-es pontverseny állása az Osztrák Nagydíj után

Spielbergi győzelmével tizenöt pontra csökkentette hátrányát az egyéni tabella élén Lando Norris, ennyi maradt a továbbra is éllovas Oscar Piastri fórjából.

Max Verstappen a nullázással együtt is megőrizte harmadik helyét, de közelített hozzá George Russel, és a holland lemaradása már 61 pont Piastrihoz képest.

Nico Hülkenberg feljött a top tízbe, Fernando Alonso utolérte Lance Strollt, Liam Lawson pedig megelőzte Yuki Tsunodát, aki így a legutolsó helyen áll a Red Bull négy idei versenyzője közül.

A konstruktőrök között a harmadik-negyedik pozícióval újra előzött a Ferrari, az olaszok egyetlen egységgel ugyan, de befértek a Mercedes elé, így ismét övék a második hely. Lejjebb a Racing Bulls tudta megelőzni a Haast.

A tabella ezen a linken megtekinthető!

 

Stresszes volt a házon belüli csata a McLarennél

A leintést követően Norris elégedetten nyilatkozott az F1TV kamerái előtt: „Kemény verseny volt, végig mindent bele kellett adnom – trükkös, forró és kimerítő futamon vagyunk túl. Csapatként tökéletesen zártuk a hétvégét, hiszen az első két helyezés megszerzése a prioritásunk: ez ismét sikerült, nagyon örülök neki.”

A csapattársa elleni versenyzést pedig így értékelte: „Jót csatázunk! Izgalmas volt, de stresszeltem is közben – gratulálok Oscarnak, remekül vezetett ma is. Remélem, kívülről sem tűnt unalmasnak – nekem már csak azért is nehéz volt, mert kifejezetten nehéz ezen a pályán DRS-távolságon kívülre kerülni a mögötted levőtől. Szerencsére mindent tudtam menedzselni az autón, így nem kerültem nagy bajba Oscar tempója miatt.”

f1-norris-mclaren-győztes



Piastri viszont így értékelt: „Feszült volt. Remélem jó volt nézni, mert belülről nagyon kemény munka volt. Megpróbáltam a lehető legjobbamat, és hát igen, lehet, hogy jobban csinálhattam volna, amikor előre kerültem, de jó csata volt” – kezdte értékelését Piastri, aki egyszer meg is tudta előzni csapattársát, azonban Norris a következő kanyarban visszavette a vezető pozíciót.

„Kicsit a határon voltunk néha, és lehet, hogy egy picit át is léptük, de jó verseny volt. Ezért vagyunk itt, és azért, hogy győzelemért harcoljunk. Ezt tettük ma, közel voltam hozzá, de nem eléggé. Köszönet a csapatnak azért, hogy ilyen tempónk volt csatázás közben, lenyűgöző volt. Nem tudom eléggé megköszönni a csapatnak az autónkat.”

Andrea Stella csapatfőnök is azt emelte ki, hogy intenzív csatát vívtak, de nem akartak beleszólni: „Intenzív verseny volt, de ezért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. Nyílt csata volt a mai. Ausztria egy különleges pálya, ha DRS-távolságban vagy, akkor valósággal rátapadhatsz az előtted haladóra. Az első etapban ez történt, Lando és Oscar tempója nagyon hasonlóan alakult” – tekintett vissza Stella.

Az egyetlen necces pillanat a négyes kanyarban történt, amikor Piastri kicsit elfékezte magát, és nem volt messze egy ütközés, de később szólt is neki a csapat: ilyet nem engedhetnek meg maguknak még egyszer.

„Egy kis tanácsot kellett adnunk Oscarnak a négyes kanyarban történt manőver miatt, de tudomásul is vette. Büszke vagyok rá, hogy a kockás zászló után rögtön mondta, hogy ezt sajnálja, és kicsit sok volt. Ez nem könnyű, hiszen ez az F1, de ez összességében egy jó nap.”

 

Antonelli kiütötte Verstappent, megbüntették érte

Az első körben fékezte el magát, nekisodródott Max Verstappennek, és mindkettejük futamát lenullázta ezen a ponton Andrea Kimi Antonelli.

„Nem feltétlenül fékeztem túl későn, csak túl keményen fékeztem, mert több autó volt előttem, és abban a pillanatban blokkoltam a hátsókat, azután pedig már nem bírtam megállítani az autót” – magyarázta a riportereknek Antonelli, hogyan történt a baleset. „Blokkoltam a hátsót és elvesztettem az irányítást, azután pedig Lawsont is el kellett kerülnöm.”

„Rettentően sajnálom csapatot, és természetesen Maxot is, mivel ő nyilván csak utas volt. Természetesen nagy hibát követtem el. Most előre kell mozdulnunk és Silverstone-ra kell fókuszálnunk. Meglátjuk, hogy kapunk-e büntetést vagy sem, de az lesz a fontos, hogy talpra álljak és ismét Kanadához hasonlóan teljesítsek” – mondta Antonelli, akinek első dobogóját követte a nullázás.

A stewardok viszont utólag büntetést szabtak ki az olaszra. Úgy ítélték meg, hogy a soron következő Brit Nagydíjra három rajthelyes büntetés jár neki, emellett pedig két büntetőpontot is kiosztottak neki.

 

Verstappen nem haragszik, de kiszállt a vb-harcból

A kiesését követően így értékelt Verstappen: „Egyszerűen nem volt szerencsés helyzet, mint tegnap sem az időmérő során. Összességében sem volt kiemelkedő a tempónk ezen a hétvégén – sokat tanultunk belőle, remélem, a következő helyszínre jobb formában leszünk. Ettől függetlenül nem ideális a mai eredményünk.”

A Red Bull világbajnoki esélyeiről pedig változatlan véleményt hallhattunk a négyszeres bajnoktól: „Mindig a legjobbat szeretnénk nyújtani, a mentalitás nem változott. Sokat nyertünk az elmúlt években, most pedig meg kell tanulnunk elfogadni, hogy nem mi vagyunk a legjobb helyzetben. Tovább kell dolgoznunk.”

f1-verstappen-redbull-spielberg_1

Arra a kérdésre pedig, hogy a mai eredmény hogyan hat a bajnoki esélyeire, röviden felelt: „Remélem, már nem fogok ehhez hasonló kérdéseket kapni a jövőben.”

Az viszont kiderült, hogy a hollandot egyáltalán nem érdekelte a futam a kiesést követően: „Hogy őszinte legyek, nem nagyon követtem a versenyt, a Spa 24-et néztem” – mondta a riportereknek.

A bajnoki harcból való kiszállását viszont dr. Helmut Marko is megerősítette: „Ez egy fekete nap. A különbséget szinte lehetetlen ledolgozni. Hacsak nem történik semmi különleges, azt kell feltételeznünk, hogy a bajnokság véget ért.”

 

Ennyi van jelenleg a Ferrariban

A harmadik helyen zárta az Osztrák Nagydíjat Charles Leclerc, aki szerint ennél több ebben most nem volt a Ferrari számára. Nem elégedetlen, de rávilágított: az autó tempója messze van a győzelemre esélyestől.

„Csapatként nagyon jóra értékelem a hétvégénket. Sajnos a tempó egyszerűen nem volt elég” – értékelt az autóból kiszállva a monacói.

„Az első etapban túlerőltettem az elején, amikor megpróbáltam követni őket, így egy kicsit jobban elfogytam. Ez a játék része. Összességében több tempóra van szükségünk. Hoztunk néhány fejlesztést ezen a hétvégén, és ezek határozottan segítettek abban, hogy egy lépést tegyünk előre, de továbbra is ebbe az irányba kell haladnunk, hogy csökkentsük a lemaradást a McLarenhez képest, akik túl gyorsak."

 

Hűvösebb időt szeretne a Mercedes

George Russell a „katasztrófahelyzet” jelzővel minősítette az Osztrák Nagydíjat: minden tényező összeállt vasárnap, ami nem kedvez a Mercedesnek: gyors vonalvezetés, durva aszfalt, 50 Celsius-fokos pályahőmérséklet.

A brit a pénteki naptól fogva arról beszélt, hogy a top öt a legjobb eredmény, amelyre pályázhat ezen a hétvégén: ezzel meg is jósolta későbbi eredményeit, hiszen ötödik lett mind az időmérőn, mind a futamon. Az eredményt a körülmények tükrében kármentésnek minősíti.

„Katasztrófahelyzethez hasonlítható. Az aszfalt az egész szezon egyik legdurvábbja, gyors a pálya, nagyon sok kört teszünk meg, az egyik legtöbbet a szezon során, emellett a pályahőmérséklet 50 fokos volt. Igen, tulajdonképpen ez egy katasztrófahelyzet” – mondta a helyszínen a médiának Russell.

„Kármentés volt, de büszke vagyok arra, hogy idén minden versenyen maximalizáltuk az eredményt. Ma az ötödik helynél jobbat nem érhettünk volna el. Legutóbb a győzelem volt a potenciál, és győztünk is. Szorítok azért, hogy felhős idő maradjon a szezon további részében” – beszélt arról, mennyire hőmérsékletfüggő a Mercedes teljesítménye.

 

Wheatley a Formulának: Szenzációs pilótapárosunk van!

Kettős pontszerzéssel zárta az F1-es Osztrák Nagydíjat a Sauber: Gabriel Bortoleto a nyolcadik helyen ért célba, és karrierje során először szerzett pontot a száguldó cirkuszban, míg Nico Hülkenberg a mezőny végéről felzárkózva lett kilencedik.

A futam után Jonathan Wheatley csapatfőnök érthetően elégedetten válaszolgatott az újságírók kérdéseire, a Formula.hu-t a helyszínen képviselő Mészáros Sándor pedig arra volt kíváncsi, hogy a két versenyző hozzáadott értéke, észrevételei technikai értelemben mennyit jelentenek a csapatnak, az autónak.

f1-hülkenberg-bortoleto-sauber

„Szerintem Nicót nagyon alulértékelik. Kiemelkedő pilóta, nem véletlenül nyert Le Mans-t. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik, amelyekkel belép a mérnöki irodába, hozza a nyugalmat, az iránymutatást, tudja, hogy mit kell figyelmen kívül hagyni, mire kell fókuszálni. Gabi pedig tanul tőle” – tért rá az élete első pontjait megszerző újonc Bortoletóra.

„Megvan ez az igazán jó vibrálás az irodában, a két pilóta remek kapcsolatot ápol, és ma is együtt dolgoztak, amikor pozíciót cseréltek. Tudják, hogy mit csináljanak és hogy mikor csinálják. Ez egy nagyszerű páros, az autó teljesítményéhez hozzáadott értékük kritikus, és a mérnökökkel való közös munkájuk briliáns.”

 

Egészen 2041-ig lesz Osztrák Nagydíj

Az Osztrák Nagydíj vasárnapjának reggelén fontos közleményt adott ki a Formula-1 a verseny és a Red Bull Ring kapcsán: az új bejelentés értelmében a széria egészen 2041-ig versenyez Spielbergben. Az eddigi szerződés 2030-ig szólt a promóteri tevékenységet végző Projekt Spielberg GmbH & Co KG-val.

 

Marc Marquez utolérte Agostinit, Alex Marquez megsérült

Idei hatodik győzelmét aratta a Ducati spanyolja a Holland TT-n, és mivel a legfőbb kihívójának számító öccse bukott, megugrott a pontelőnye. Bezzecchi és Bagnaia még a dobogón.

A futam összefoglalója és végeredménye itt található!

 

WRC: Tanak nyert, de továbbra is Evans vezet

Tavaly ősz óta először tudott WRC-futamot nyerni Ott Tanak és a Hyundai: az észt klasszis végig domináns teljesítményt nyújtott a görögországi Akropolisz Ralin, és tükörsimán nyerte a kőkemény versenyt. A végén azonban a technika ördöge majdnem megviccelte, az utolsó szakaszon meghibásodott a sebességváltója, de ezúttal még ez is belefért neki.

A második helyre Sebastien Ogier jött be a Toyotával, a harmadikra az idei második dobogóját jegyző Adrien Fourmaux a Hyundaijal, a vb-listavezető Elfyn Evans negyedik, a címvédő Thierry Neuville pedig ötödik lett.

A bajnokságot Evans 9 ponttal vezeti a következő futamot kihagyó Ogier és 12-vel Tanak előtt, az ezúttal kieső Kalle Rovanpera hátránya 33 egység, Neuville pedig már 54 ponttal van lemaradva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: