Russellé a pole Kanada izgalmas időmérőjén
George Russell szoros csatában szerezte meg a pole-pozíciót a Kanadai Nagydíj időmérőjén, ahol Verstappen és Piastri is nagy csatát vívott a rajtelsőségért. Norris hibázott, és még Alonso is megelőzte. Beszámoló és végeredmény itt.
Verstappen kiborult a büntetőpontokra vonatkozó kérdésen
A Kanadai Nagydíj időmérője után Max Verstappen az FIA hivatalos sajtótájékoztatón nem vette jó néven, amikor újra szóba került a büntetőpontrendszer, valamint a lehetséges egyfutamos eltiltása. „Nem akarok erről még egyszer hallani, nagyon felbosszant. Csütörtökön is erről kellett beszélnem, időpocsékolás az egész, gyerekes. Tényleg idegesítő ez a világ, amiben élünk.” További részletek itt.
Russell: Kevesebb büntetőpontom van, többet tudok kockáztatni
Váratlan rajtelsőséget szerzett a Mercedes britje, ám az első kanyar Max Verstappen ellen hozhat izgalmakat – ennek ellenére Russell magabiztos, elmondása szerint a holland nem kockáztathat annyit. További részletek itt.
Piastri örül a harmadik helynek is
Oscar Piastri örül a harmadik rajtkockának: az utolsó szabadedzésen a Bajnokok Falán defektet kapó ausztrál pályaidőt veszített, így hátrányból kezdte az időmérőt, de már a Q1-től kezdve az élmezőnyben teljesített. További részletek itt.
Norris csak hetedik
Nincs meg a McLaren megszokott előnye az F1-es kanadai pályán, így kérdéses, milyen hatékonyan tud felzárkózni a hetedik helyről az utolsó Q3-as körén falazó brit.„Nem volt ideális, egyszerűen túl sok hibát követtem el, az utolsó körön a falat is eltaláltam. Az önbizalom megvolt, az érzet az autóban jó volt ma, csak túl sok hibát követtem” – mondta a helyszíni riportereknek Norris. További részletek itt.
Horner: A gumikopás döntő faktor lesz
A Red Bull csapatfőnöke kemény csatát vár Russell és a Mercedes ellen a Kanadai Nagydíjon – elmondása szerint egy jó stratégia és az abroncsok helyes menedzselése lesz a kulcs. További részletek itt.
Leclerc hibázott
A piszkos levegő okozta a vesztét a monacói remek körének – aki emiatt elképesztően csalódott, és a vasárnapi futamon sem vár erős pontszerzést a nyolcadik rajtkockából indulva. További részletek itt.
Tsunoda vitatja a büntetését
Piros zászló alatt előzte meg Piastri sérült autóját az edzésen: Yuki Tsunoda szerint bármikor leszakadhatott volna valami a McLarenről, nevetségesnek érzi hátrasorolását.
Nem ért egyet tízhelyes rajtbüntetésével Yuki Tsunoda: a Red Bull japánja a harmadik szabadedzésen vétett a szabályok ellen, mikor piros zászló hatálya alatt előzött. Tsunoda azt az Oscar Piastrit kerülte ki, aki a megszakítás okozója volt, és defektes kerékkel tért vissza a bokszutcába. További részletek itt.
Hadjar három rajthelyes büntetést kapott
Isack Hadjar három rajthelyes büntetést kapott a Kanadai Nagydíjra, miután a kvalifikáción feltartotta Carlos Sainzot. Az eset a Q1 során történt, amikor a Williams versenyzője gyors körön volt, de a Racing Bulls újonca akadályozta őt a 6-os kanyarban.
A stewardok szerint Hadjar későn próbált lehúzódni, így Sainz elveszítette az esélyt a továbbjutásra – végül 0,020 másodperccel maradt le a Q2-ről. Hadjar eredetileg bejutott a Q3-ba és a 9. rajtkockát szerezte meg, de a büntetés nyomán a 12. helyről indulhat. További részletek itt.
Nyilatkozatai miatt felfüggesztette az F1-es versenyzői stewardot az FIA
Felfüggesztette az eredetileg a hétvégi Formula-1-es Kanadai Nagydíj sportfelügyelőként ténykedő Derek Warwickot az FIA, miután a korábban az F1-et is megjárt, Le Mans-t pedig meg is nyerő pilóta az elmúlt napokban több aktuális téma kapcsán is megszólalt egy interjúban. Warwick többek között Max Verstappen barcelonai büntetése kapcsán is megszólalt, megvédve az FIA által kiszabott tíz másodperces szankciót, de elmondta azt is, hogy szerinte hiba volt Sergio Perez menesztése a Red Bulltól, valamint úgy véli, Lewis Hamilton a visszavonulást fontolgathatja a ferraris szenvedése kapcsán. Mindezek után az FIA péntek este az alábbi közleményt adta ki:
„A mostanában tett jogosulatlan médiamegnyilvánulásai után az FIA úgy döntött, felfüggeszti Derek Warwickot a hétvégi Kanadai Nagydíjon ellátandó sportfelügyelői feladatai alól. Helyét Enrique Bernoldi veszi át, aki a versenyhétvége további részében a Genfben található Távoli Műveleti Központból látja el a feladatokat. A megbeszéléseket követően Derek elismerte, hogy a nyilatkozatai nem voltak helyénvalók az FIA felügyelői szerepében, és elnézést kért. Derek a következő Osztrák Nagydíjon újra felveszi sportfelügyelői feladatait.” További részletek itt.
Horner: Nem megyek sehova
Christian Horner reagált a távozásáról szóló híresztelésekre: „Nem megyek sehova” – jelentette ki a Sky Sports F1 kameráinak Horner. „Teljes mértékben elkötelezett vagyok a Red Bull mellett. Annyi sok jó dolog vár ránk, hamarosan bemutatjuk a saját motorunkat 2026-ra, ami egy hatalmas projekt és vállalás volt részünkről. Természetesen mindig megtisztelő, ha szóba hoznak más csapatokkal, különösen olyanokkal, mint a Ferrari, de nem, nem megyek sehova, még az Alpine-ba sem. Ebben a paddockban mindig sok a spekuláció, de 21 éve vagyok itt, és nem áll szándékomban távozni” – mondta. További részletek itt.