DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Piastri örül a harmadik helynek is: „Szép fordítás volt”

A szabadedzésen még eltalálta a Bajnokok Falát, az időmérőn négy hellyel előzte csapattársát a vb-éllovas. Elmondta, miért választották a lágy gumit a közepessel szemben.

Oscar Piastri örül a harmadik rajtkockának: az utolsó szabadedzésen a Bajnokok Falán defektet kapó ausztrál pályaidőt veszített, így hátrányból kezdte az időmérőt, de már a Q1-től kezdve az élmezőnyben teljesített.

F1-es időmérő Q3-as szakaszában szokatlan látvány, hogy az első rajtsort megszerző George Russell és Max Verstappen közepes keveréken javított: Piastri elmondta, a McLarennél is mérlegelték a választást, de végül a lágy keverékre voksoltak, mert nem akartak a kevésbé kiismert abronccsal kockáztatni.



Elégedettségéhez hozzájárul, hogy fő bajnoki üldözője, a csapattárs Lando Norris nincs előtte, de közvetlenül mögötte sem: a brit mindössze a hetedik rajtkockába kvalifikált a Kanadai Nagydíjra. Piastri pontelőnye jelenleg 10 egység, és jelen állás szerint jó eséllyel növelheti a különbséget az összetettben.

„Őszinte leszek, a szabadedzés alakulása után eléggé örülök és elégedett vagyok magammal, szép fordítás volt” – nyilatkozott a parc fermében a kvalifikáció leintése után Piastri, utalva balesetére az utolsó kanyarban.

„Végig kérdés volt, hogy közepest vagy lágyat akarunk-e feltenni a Q3-ra, de a lágy mellett döntöttünk, mert sok problémánk volt, és azt akartuk, hogy a dolgok konzisztensek maradjanak. Eléggé örülök a harmadik helynek, ami idén kicsit más, mint a megszokott, de egyértelműen elfogadom” – fogalmazott az ausztrál a Jacques Villeneuve-nek tett miniinterjúban.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: