Nem ért egyet tízhelyes rajtbüntetésével Yuki Tsunoda: a Red Bull japánja a harmadik szabadedzésen vétett a szabályok ellen, mikor piros zászló hatálya alatt előzött. Tsunoda azt az Oscar Piastrit kerülte ki, aki a megszakítás okozója volt, és defektes kerékkel tért vissza a bokszutcába.
Tsunoda szerint nevetséges ezért a helyzetért büntetni: a 80 km/h sebességgel poroszkáló McLarent biztonságos tempóval kerülte ki. Szerinte nagyobb veszélyforrás lett volna Piastri mögött maradni, aki elhagyhatta volna a kerekét vagy a balesetben sérült más alkatrészt.
„Nem vagyok meggyőződve arról, hogy megérdemeltem ezt a büntetést” – nyilatkozta Tsunoda már az időmérő után Montrealban, ahol a Formula.hu tudósítója is jelen van. „Nem tudom, mégis mit vártak volna tőlem? Oscarnak masszív autósérülése volt, az utolsó kanyartól a kör végéig szórta a törmeléket.”

„80 km/h sebességgel haladt a hátsó egyenesben, balra húzódva, és helyesen tette, hogy ne hulljon szét az autója. Nyilván észleltem, hogy Oscar balra húzódva haladt és azt is tudom, hogy piros zászló alatt nem lehet előzni. De várni Oscar mögött, amíg a bokszba érünk, egy sérült autó mögött, az nekem olyan, mintha arra várnék, egy leszakadó törmelék találjon el engem.”
„Láttam, hogy a gumi kezd lecsúszni, és arra számítottam, hogy majd le fog repülni. Nyilván ezért húzódtam ki jobbra, ellenőriztem előttem Oscar autóját és meggyőződtem róla, hogy mögöttem nincs senki. A vele ellentétes oldalra húzódtam, hogy észszerű sebességgel, 170 km/h-val megelőzzem. Ez fele a normális tempónknak, mégis büntetést kaptam érte” – magyarázta Tsunoda, miért érzi, hogy előzni biztonságosabb volt, mint a McLaren mögött maradni.
A Q1-es fázis már zajlott, amikor megérkezett a stewardok által kiadott dokumentum a büntetésről. A japán így hiába szerezte meg a kvalifikáció 11. helyét, ami egyik legjobb rajthelye lett volna a Red Bull-lal, a tíz pozíció hozzáadásával csak utolsóként indulhat, akárcsak Imolában és Barcelonában (amelyik helyszíneken végül bokszutcai startot választott a Red Bull.)
„Ezért tíz hely nevetséges, nem tudom, mit vártak volna tőlem. Látszólag azt, hogy Oscar mögött várjak és ne előzzek, közben pedig reménykedjek, hogy a törmelék nem talál el” – adott hangot méltatlankodásának Tsunoda.
Biztató rajteredményt nullázott le a büntetés
Tsunoda számára problémásan alakult az utolsó szabadedzés is, amely során a Red Bull szerelői a bokszban vizsgálták át az RB21 fékjeit. Nem volt meg az elegendő pályaidő, hogy felépíthesse önbizalmát az időmérőre. Ehhez képest a 11. rajthely szép mentés lett volna – ha a büntetés nem nullázza le.

„Ez nagyon frusztráló, pedig a körülményeket, a harmadik edzést figyelembe véve a 11. hely nem is a legrosszabb kimenetel volt. Az ilyen pályákon a harmadik edzésre építjük az önbizalmat, és pedig időt vesztettem ott” – mondta Tsunoda.
„Nyilván egyáltalán nem jó, de legalább nem a 20. hely. Általában nem szoktam sűrűn a 20. helyről indulni, az elmúlt két évben végképp. Nem élvezem ezt a tapasztalatot, de ez van, és ideje javítani a pozíción.”
„De határozottan érzem, hogy tempó van az autóban, és az utolsó Q2-es nekifutáson is tudtam, melyik kanyarokban fejlődhetek” – zárt némi optimizmussal a japán: lassan, de fejlődik, és Kanadában is megtett egy kis lépést a megfelelő irányba.