Bejárta a Hungaroringet az F1 és az FIA
Ahogy arról a Formula.hu múlt héten beszámolt, ezen a héten az FIA, az F1 és az F1-es csapatok küldöttei a Hungaroringre érkeztek, hogy megtekintsék a felújítás/átalakítás alatt lévő magyar versenypályát.
A Hungaroring beszámolója itt olvasható!

Döntést hozott az FIA: maradnak a titán kopólemezek, de…
Mint arról mi is írtunk, a múlt hétvégi F1-es Spanyol Nagydíj péntekjén tesztelte az FIA az acélból készült kopólemezeket, amelyekkel a tavaly Kínában, idén pedig Japánban látott fűgyulladásoknak akarja elejét venni. A feltevés ugyanis az, hogy a titán kopóblokkokról lepattanó szikrák járultak hozzá a tüzekhez, acél kopólemez esetén azonban kisebb és gyorsabban kihűlő szikrák keletkeznének. Ennek kipróbálása okán múlt pénteken minden csapat egyik autójának aljára ilyen alkatrészt szereltek fel.
Most az FIA rövid kommünikében közölte, mire jutottak a teszt során. A Formula.hu részére is eljuttatott közlemény úgy fogalmaz, hogy a szezon további részében is maradnak a titánból készült kopólemezek, de arra kérik a csapatokat, hogy minden versenyen rendelkezzenek rozsdamentes acélból készült alkatrésszel is, mivel kötelezővé tehetik azok használatát, ha újból fűgyulladásra kerül sor. Hozzátették, hogy az acél kopóblokkokat további helyszíneken fogják még tesztelni majd.
Ikonikus amerikai divatmárkát hoz vissza az F1-be első szponzoraként a Cadillac
Folyamatosan zajlanak a háttérben a munkálatok a Cadillac F1 Teamnél, amelyről márciusban derült ki, hogy hivatalosan is elfogadta a nevezésüket az FIA és a FOM 2026-tól, hogy megérkezzenek a mezőnybe tizenegyedik csapatként. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy bejelentették az első nagy szponzori megállapodásukat, méghozzá a Tommy Hilfigerrel, amellyel többéves szerződést kötöttek. Ennek értelmében amellett, hogy a csapat ruházatát a divatcég adja és saját kollekciókat adnak ki, a logójuk is feltűnik majd az új istálló autóin.
Tsunoda extra dupla tesztet kap a Red Bulltól
Kétnapos Pirelli-gumiteszt zajlik Barcelonában a 2026-os abroncsok próbálgatása céljából, de emellett Yuki Tsunoda egy korábbi autós privát tesztet is teljesített kedden – számolt be róla a The Race.
Egyfelől szerdán, azaz ma ő vezetheti a Red Bullt a Pirelli kétnapos gumitesztjén. Mivel a 2026-os abroncsok tesztelése van a fókuszban, mindezt egy öszvérautóval teszi meg Tsunoda: a The Race szerint a 2023-ban domináns RB19-es 2026-os követelményeknek megfelelően átalakított verziójával köröz a katalán helyszínen.

Emellett viszont már kedden is pályára gurult Tsunoda Barcelonában, az idézett szaklap ugyanis úgy értesült, hogy egy napot elhasználtak a versenyzőnként rendelkezésre álló négyből az úgynevezett korábbi autós (az angol kifejezés rövidítése nyomán TPC-)tesztből, szintén az RB19-es modell eredeti specifikációjával.
Még idén Hadjar válthatja Tsunodát?
Időt és támogatást kell adniuk Yuki Tsunodának – jelentette ki Christian Horner, aki kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy esetleg megfontolhatják-e Isack Hadjar felléptetését a Red Bull Racinghez a szezon későbbi részében vagy 2026-ban.
„Nézzétek, ezek még korai napok Yuki számára, még épp beilleszkedik. Járt már Q3-ban, szerzett pontokat, sőt a bokszutcából rajtolva is. Volt néhány balesete is, szóval még hosszú át áll előtte. „El fogjuk dönteni. Rengeteg időnk van a mi részünkről” – tette hozzá a Red Bull Racing első embere, aki ezzel nem zárta ki, hogy a korábbi kijelentésük ellenére, miszerint Tsunoda teljesíti végig a szezont, akár fontolóra vehetnek egy újabb cserét.
Exkluzív: „Checo elég jó az F1-hez” – Szafnauer
Korábbi főnöke, Otmar Szafnauer is úgy véli: Checo Perezben minden megvan ahhoz, hogy visszatérjen és sikeresen szerepeljen az F1-ben.
Mészáros Sándor és a Formula.hu exkluzív interjút készített Otmar Szafnauerrel, ezen a linken olvasható!
18 büntetőpont két hétvége alatt: eltiltották az Alpine akadémistáját
Max Verstappen még csak közelít az automatikus egyversenyes eltiltás felé azzal, hogy az elmúlt 12 hónapban 11 büntetőpontot gyűjtött össze az F1-ben, a Formula-3-ban azonban egy versenyző bő egy hét leforgása alatt összeszedte ennek a mennyiségnek a másfélszeresét! Az Alpine versenyzői akadémiáját erősítő Nicola Lacorte ugyanis egészen elképesztő ámokfutást produkált Monacóban és Barcelonában, összesítésben bezsebelt 18 büntetőpontja révén pedig ki kell hagynia az F3 soron következő spielbergi fordulóját.
A konkrét lista sem akármilyen a 18 éves olasz esetén: Monacóban két büntetőpontot kapott ütközés okozása és ötöt (!) fekete zászló, azaz kizárás figyelmen kívül hagyása miatt, ehhez gyűjtött még Spanyolországban további négyet ütközésért, kétszer is (!) hármat-hármat biztonsági autós fázis alatti gyorshajtásért, valamint még egyet egy további baleset okozásáért.
Herbert: Verstappent ki kellett volna zárni!
Johnny Herbert szerint fekete zászlóval ki kellett volna zárni Max Verstappent a Formula-1-es Spanyol Nagydíjon George Russell-lel történt ütközése után: a volt F1-es steward úgy érzi, elejét kell venni az ilyen manővereknek – amire szerinte a hollandnak szüksége sem lenne.
„Max Verstappen fekete zászlót érdemelt volna és ki kellett volna zárni” – nyilatkozta a korábbi F1-es pilóta a RoobetAlternatives-nek. „Van egy pont, amikor keménynek kell lenni a pilótával, ha sok ilyen típusú incidens történt.”
„Verstappen a legjobb versenyző a pályán, ő versenyez a legjobban és a legjobb ítélőképességgel, de mindig van valami sztori vele kapcsolatban. Általában valamiféle versenyincidensről kell beszélnünk sajnos Verstappennel kapcsolatban. A napnál is világosabb volt, hogy szándékos volt Verstappen manővere George Russell ellen. Elvette a jobb kanyarnál, ahol aztán támadhatott és visszavette a helyét azzal, hogy belement Russellbe. Számomra ez átlépi a határt.”
„Semmi sem változott” – Norris a szárnyakról
Hiába az első szárnyak hajlékonyságára vonatkozó szigorítás, továbbra is a McLarené a legjobb autó – így vélekedett a barcelonai kettős győzelmük után Oscar Piastri és Lando Norris, bár azért tudják, hogy vannak még gyengeségeik és lesznek pályák, ahol komolyabb fenyegetést jelentenek majd rájuk a riválisuk.
„A csapat nagyon jó munkát végzett abban, hogy egy jó és sok oldalú autót, a rajtrács legjobbját adják nekünk. Szóval nagyon büszkék vagyunk rá, hogy minden hétvégén ezeket az autókat vezethetjük, úgyhogy minden nap elismeréssel adózunk a csapatnak. De mint Oscar mondta, vannak még területek, ahol sebezhetők vagyunk, különösen az időmérőkön, ahol nagyon szoros lesz a helyzet. Épp előző nap volt az év során a legnagyobb a különbség, de azt hiszem, az emberek gyorsan elfelejtik, mennyire szoros volt a többi időmérő. Századok és ezredek döntöttek, és nem volt mindegyik könnyű menet számunkra.”
„Úgyhogy szerintem a következő pályákon is ez lesz a helyzet. De az világos, hogy átlagban a miénk a legjobb autó, és úgy fest, a futamon erősebbek vagyunk. Bár az is egyértelmű, hogy a többiek zárkóznak fel. A versenyeken mutatott előnyünk valószínűleg sokkal nagyobb volt az év elején, mint most. Úgyhogy úgy gondolom, a riválisok közelednek. De csak lehajtott fejjel kell dolgoznunk tovább.”
Leclerc: Fejlesztések nélkül nincsenek dobogók
Elkezdték ugyan jobban megérteni a 2025-ös Formula-1-es autót, de még mindig túl extrémen kell beállítaniuk, így fejlesztésekre lesz szükségük ahhoz, hogy a dobogós formát állandósítani tudják – vélekedett barcelonai harmadik helye után Charles Leclerc.
„De igen, közeledünk. Azt hiszem, elkezdjük jobban megérteni az autót, hogyan állítsuk be annak érdekében, hogy kihozzuk belőle a maximumot. De még mindig eléggé extrém irányokba kell elmennünk vele, amit nem annyira jó vezetni. Szóval hacsak nem érkeznek nagyon hamar fejlesztések, akkor szerintem nehéz lesz rendszeresen a dobogóért harcolnunk.”
„Nagyon elégedett vagyok a hétvégénkkel, de nem vagyok az az összteljesítményünkkel. És ilyen téren hamarosan előre kell lépnünk” – összegzett a Ferrari pilótája.
Formula Shakedown: „Ez elfogyott belőlem” – interjú Nagy Attilával
Mit jelent az, hogy „nagyon félek”, mióta, hogyan, miért érlelődik benne ez az érzés, egyáltalán mi az pontosan, és mit hoz a jövő – a svéd ERC-futam mellett erről beszélgettünk Nagy Attilával a Formula Shakedown legfrissebb adásában.