Miután az előző év végén szerződést bontott a Red Bull Racinggel, Perez kihagyja az idei szezont, azonban a szakmán belül szinte mindenki egyetért abban, hogy a mexikóiban minden megvan, ami a sikeres visszatéréshez szükséges lehet.
Ezt az álláspontot képviseli Otmar Szafnauer is, akinél kevesen ismerik jobban a pilótát: az amerikai-román szakember a Force India/Racing Pointnál ügyvezetőként és csapatfőnökként dolgozott együtt a versenyzővel, akinek az F1-ben töltött 14 idényéből 7 évadon át volt a felettese.

Perez 2014 és 2020 között a jelenlegi Aston Martin jogelődjénél letette a névjegyét: a nagyobb csapatok büdzséjének töredékéből működő istálló kötelékében hat dobogós helyet szerzett, a 2020-as Szahíri Nagydíjon pedig a silverstone-i alakulat modernkori történetének egyetlen győzelmét is begyűjtötte.
„Hogy Checo képes lehet-e a visszatérésre? Ha engem kérdeznek, elég jó ehhez, igen!” – felelte a Formula.hu-nak Szafnauer, amikor arról érdeklődtünk, hogy hisz-e korábbi pilótája visszatérésében.
„Amikor nálam versenyzett, minden megvolt benne: a küzdőszellem, a tehetség és a képességek. Szerintem ugyanez megvolt benne a Red Bullnál is. A vége felé talán ici-picit szem elől tévesztette a labdát, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ott Max Verstappennel állt szemben…”
„Nagyon, nagyon jó”
Jonathan Wheatley a Red Bull Racing sportigazgatójaként dolgozott együtt Perezzel: a Sauber jelenlegi csapatfőnöke nemrégiben lapunk érdeklődésére azt emelte ki, hogy a mexikói a legnehezebb helyzetek után is képes volt újraépíteni magát és megerősödve visszavágni. A brit szakemberhez hasonlóan Szafnauer is rámutatott: a legmagasabb polcon tartja számon a mexikói versenyzőt.
„Csodálatos versenyző, aki nagyon ritkán hibázik és remek érzéke van az abroncsok kezeléséhez. Szerintem ezek az erősségei. Hogy vannak-e gyengéi? Nos, nem tudom, a Red Bullnál nem voltam ott, de az biztos, hogy nálunk nagyon, nagyon jó volt!”
„Legyőzöm Hülkenberget!”
Amikor a Formula.hu arról kérdezte a korábbi csapatvezetőt, hogy milyennek látta Perez küzdőszellemét, Szafnauer két emlékezetes esetet is felidézett.
„Emlékszem, hogy amikor megérkezett, Checo azt mondta nekem, ’le fogom győzni Hülkenberget!’ Azt gondoltam, hogy ez azért elég komoly vállalás. Az első évben nem sikerült, de nagyon jól teljesített és közel voltak egymáshoz. A második évben is szoros volt a csata közöttük, de a végén tényleg legyőzte Hülkenberget” – nosztalgiázott a 2014-es és 2015-ös idényekről Szafnauer.
Az exfőnök szerint Perez kiemelkedő teljesítményt nyújtott akkor is, amikor 2018-ban óriási zűrzavar uralkodott a Force Indiánál. A silverstone-i csapat ellen felszámolási eljárás indult és közvetlenül a Belga Nagydíj előtt érkezett mentőöv attól a konzorciumtól, amelyet Lawrence Stroll vezetett, s amely Racing Point Force India néven működtette tovább a csapatot.
„Élénken emlékszem arra is, hogy mi történt 2018-ban, amikor visszajöttünk a felszámolási eljárás után. Itt van előttem a mai napig az a csodálatos kép, ahogyan Checo és Ocon Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel együtt száguldanak az Eau Rouge-ban. Csodás, csodás teljesítmény volt!” – mondta a menedzser, aki Racing Pointként és Aston Martinként is irányította a silverstone-i gárdát, majd később az Alpine-nál is ténykedett csapatfőnökként.
Átértékelődött a teljesítménye
Perez 281 nagydíjával, 6 győzelmével, 3 pole-pozíciójával és 39 dobogós helyezésével a jelenlegi pilótapiac legtapasztaltabb portékájának számít, az értékét ráadásul növeli, hogy kiscsapatoknál, közép- és csúcsistállóknál is megfordult karrierje során.

A mexikói versenyző megítélése sokat változott csupán néhány hónap leforgása alatt: a szakmán belül és azon kívül is egyre többen ismerik fel, hogy 2024-es szereplését egészen más megvilágításba helyezi Liam Lawson rövidre szabott év eleji kiruccanása a Red Bullnál, továbbá az is, hogy az új-zélandi helyére lépő Yuki Tsunoda szereplése sem mondható acélosnak.
A Formula.hu információi szerint a jövőre debütáló Cadillac kívánságlistáján előkelő helyet foglal el a mexikói, aki aduász lehetne az új alakulatnak az észak-amerikai piacon, széleskörű tapasztalataival ráadásul zászlóvivője lehetne a csapatépítésnek. Úgy tudjuk, hogy más csapatok is érdeklődnek a 35 éves pilóta szolgálatai iránt, ráadásul két istálló érdeklődését forrásaink a „kiemelten komoly” kategóriába sorolták. Maga az érintett ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt mostanában, viszont mexikói források szerint a folyamatos tréningeknek köszönhetően fizikai tekintetben kifogástalan állapotban van és akár azonnal is autóba tudna ülni, ha a helyzet úgy hozná.
„Úgy gondolom, hogy egy olyan srác, mint Checo, akinek ilyen bődületesen sok tapasztalata van, képes lehet a sikeres visszatérésre. Semmilyen nehézséget nem okozna neki” – vélekedett Szafnauer, amikor a Formula.hu arról kérdezte: mekkora kihívás lenne egykori pilótája számára a visszatérés.