"Egy nagyszerű autó, amit gagyi anyagokból építettek" - ez volt Stirling Moss véleménye a Maserati 250F-ről.
Talán nem volt olyan gyors és sikeres, mint némely ellenfele, de kétségkívül elegáns autó volt, a front motoros 250F pedig gyakorlatilag összefoglalta a korszakot, amiben versenyzett. Egy egyéni világbajnoki címet nyertek vele, és hozzájárult egy másik világbajnoki győzelemhez is. Ott volt a rajtrácson a 2.5 literes motorformula 1954-es bemutatkozásánál, és 1960-ban is a 2.5 literes motorok utolsó futamán is, közben jó néhány tehetséges pilótát fedezett fel a sport a 250F volánja mögött, köztük Stirling Moss karrierje is a Maserati volánja mögött ülve ívelt fel. Ráadásul nagyon sok privát csapat és pilóta számára jelentett versenyképes és költséghatékony megoldást egy olyan korszakban, amikor az F1 jövője veszélybe került.
A világbajnokság első két évében az F1 mezőnye igencsak fogyatkozni kezdett, miután a gyártók nagy része nem volt hajlandó új autókat építeni a fennálló 1.5 literes feltöltős és a 4.5 literes szívómotoros motorszabálynak megfelelően. Ãgy 1952 elején az Alfa Romeo távozását követően szükségessé vált a Formula-2-es autók felé is nyitni, mielőtt 1954-ben megérkeztek a 2.5 literes szívó és 750 köbcentiméteres feltöltős motorokra vonatkozó szabályok.
A Maserati meglátta a piaci rést, így hozzákezdett a Formula-2-es versenyautója továbbfejlesztéséhez, ez lett a 250F, amely leginkább csak a futóművében egyezett meg az F2-es versenyautójukkal. Az autó hathengeres soros motorját a legendás Gioacchino Colombo tervezte még mielőtt a Bugattihoz szerződött volna, a csővázas karosszéria pedig Medardo Fantuzzi munkája volt. Az autó nem lett különösebben modern, így például annak lassításáról a kornak megfelelően négy dobfék gondoskodott.
Az első példányok hidraulika rendszeres sem igazán felelt meg a versenyzés kihívásainak, a kezdeti gyermekbetegségek ellenére azonban a 250F gyorsan felfedezték maguknak a privát csapatok. Majd miután az 1954-es szezonnyitó Argentin Nagydíjon Juan Manuel Fangio megszerezte az autó első győzelmét a Maserati vásárlói is sietve beépítették az F2-es karosszériába az új F1-es motort és erőátvitelt.
Fangio nem sokkal később egy jobb ajánlatot kapott a Mercedestől, a Belga Nagydíjon aratott újabb győzelmét követően, így miután elkészült a W196-os versenyautója gyorsan faképnél is hagyta az olaszokat, hogy a Francia Nagydíjon már a német technikával álljon rajthoz. A Maserati 250F-nél egyes kortársai, így a Lancia D50 is jobb autó volt, a Lanciának azonban gyorsan elfogyott a pénze, a Mercedes pedig 84 halálos áldozatot követelő Le Mans-i tragédiát követően 1955-ben távozott az F1-ből, a Maserati pedig így megszabadult a legnagyobb ellenfelétől a szinte legyőzhetetlen W196-os Mercedestől. Fangio pedig bizonyítva, hogy milyen remek érzékkel is vált csapatot az 1956-os szezonra a Ferrarihoz szerződött, ahol a továbbfejlesztett Lancia D50-essel újabb világbajnoki címet szerzett, majd miután érezte, hogy a Ferrari fejlesztései kezdenek akadozni az 1957-es szezonra a Maseratit választotta.
Az 1957-es szezonra a Maserati áttervezte a 250F karosszériáját, ami könnyebbé és merevebbé vált, valamint sikerült plusz 30 lóerőt kipréselniük a soros hathengeres motorból is. Fangio végül négy futamgyőzelmet szerzett a szezonban, köztük a Német Nagydíjon, ahol egészen hihetetlen versenyt futva nyert egy lassú bokszkiállást követően közel egy percet hozva vissza, amivel megnyerte az 5. világbajnoki címét is. A Maseratinak azonban ekkora a Lanciához hasonlóan elfogyott a pénze. A csapat végül az év végén a megmaradt 250F-eket privát csapatoknak adta el, amelyek így még évekig az új 1.5 literes motorformula 1961-es bemutatkozásáig segítettek a mezőny feltöltésében.
Technikai adatok Maserati 250F
Karosszéria: acélcsőváz
Felfüggesztés: Elől: keresztlengőkaros, olajtöltésű rugókkal, Hátul: De Dion tengely keresztirányú laprugóval
Motor: hathengeres soros
Lökettérfogat: 2494 köbcenti
Teljesítmény: 240-270 lóerő
Fordulatszám: 7600
Sebességváltó: 4 sebességes kézi
Tömeg: 670 kilogramm
Tengelytáv: 2280 milliméter
Pilótáj: Juan Manuel Fangio, Stirling Moss, Jean Behra, Alberto Ascari
