Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. június 29. szerda
Gyorsasági (Gy)

Laptiming Kupa: Elvett győzelem és balesetek a Hungaroringen

A formaautósok két leggyorsabb versenyzője már az első kanyarban el akarta dönteni a verseny sorsát, így mindketten kiestek. Pénzes Attila végül nagy csatában szerezte meg a futamgyőzelmet.

Vasárnapra megváltoztak a feltételek a formaautók számára a Laptiming Kupán, ugyanis végre száraz pályán is körözhettek. Az időmérőn Paolo Brajnik bizonyult a leggyorsabbnak, míg Berta Benjámin lett a második. Mögöttük Pénzes Attila és Magyar János foglalt helyet a rajtrácson.

AD4_5871_w



A rajtot követően az első sorból induló két versenyző kicsit túl tüzes volt, már az első féktávon el akarták dönteni a verseny sorsát. Összeakadtak, emiatt a szombati győztes Berta Benjámin ki is esett a versenyből, míg Paolo Brajnik csak egy kör hátránnyal tudta folytatni a futamot. Szerencsére az izgalmakról így a második sorból induló páros gondoskodott: a safety caros újraindítást követően Magyar János és Pénzes Attila nagy csatába keveredtek. Több helycserét követően végül Pénzes Attila bizonyult a gyorsabbnak, ő nyerte a versenyt. Hátrébb sokáig Daniel Tapinos állt a harmadik helyen, de a 11. körben kiesett, majd az utolsó körben Nicolas Hayek pördült meg a 11-es kanyarban, és ott is maradt a pálya közepén.

Pénzes mögött így Magyar János és David Richert ért célba.

D2 - Formula Cars, 2. verseny:

1. Pénzes Attila (Franz Wöss Racing), Dallara F-316 - 25:30.330 perc
2. Magyar János (Magyar Racing Team), Formula Master +2.389 mp.
3. David Richert (Franz Wöss Racing), Dallara F-309 + 36.196 mp.

AD4_6171_w

Konopka duplázott a Hungaroringen

A Laptiming Kupa második napján már száraz időben tarthatták meg az időmérő edzést a nagy túraautók, így Miro Konopka magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót. Mögüle az a Marcin Jedlinski rajtolt, aki előző nap egy műszaki hiba miatt nem tudott elindulni. Sajnos a szombati balesetek után sem Martin Koch, sem a paganis Antonin Herbeck nem tudott rajthoz állni.

A versenyen igazából nem volt kérdés, az LMP2-es autójával technikai fölényben lévő Miro Konopka rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte Marcin Jedlinski ugyan a rajtnál rövid időre elvesztette a második helyet, de nagyon hamar visszaszerezte. Mögötte Bóta István nagyon sokáig tartani tudta a harmadik helyet, de három perccel a futam vége előtt technikai hiba miatt félreállt - mint később kiderült, kifogyott az autójából az üzemanyag.

A dobogós helyet Dennis Waszek örökölte meg, aki ismét kiválóan versenyzett a kupás Lamborghinivel. Hátrébb a rossz rajtja után nagy felzárkózást mutatott be Stanislaw Jedlinski, aki az Audi R8 GT3-mal az ötödik lett a negyedik Gregor Zsigó mögött. Bóta István kiesésével a legjobb magyar versenyző Sánta János lett, aki a kilencedik helyen fejezte be a versenyt.

FIA CEZ Túraautók / D4 GT, D5, ESET Cup Series GT, 2. verseny:

1. Miro Konopka (ARC Bratislava), Ligier LMP2 JSP2 - 26:43.949 perc
2. Marcin Jedlinski (Olimp Racing), Mercedes AMG GT3 + 5.661 mp.
3. Dennis Waszek (GT2 Motorsport), Lamborghini Super Tropheo + 35.705 mp.

AD4_5416_w

Milovanic duplázott, két magyar dobogós a Hungaroringen

Kalandosan kezdődött a nagytúraautósok első ob-futama a Laptiming Kupán vasárnap reggel. Nem elég, hogy a második kockából induló Kastratovic autója a rajtrácson ragadt, és vissza kellett tolni a boxba, a formációs körön kiderült, hogy a csípős reggeli hidegben a versenyzők egyszerűen nem tudják bemelegíteni a gumikat.

A versenyirányítás úgy döntött, hogy pályára küldi a safety cart, így a mezőnynek volt még egy köre, hogy megfelelő állapotba hozza a gumikat. Bódis Kálmán a verseny elején folyamatosan nyerte a pozíciókat, a harmadik kör után már a harmadik volt. Válint Bence is szorgalmasan lépegetett előre.

A hatodik körben egy autó kigyulladt, és némi olajat is locsolt a pályára (a versenyző egy megnyitásban félreállva, saját kezűleg oltotta el), emiatt ismét beküldték a biztonsági autót. Az újraindítás után már csak egyetlen körre maradt idő, a korábban egy pozíciót veszítő Bódis pedig egy előzéssel ismét fellépett a harmadik helyre, de nem sikerült megtartania. Sőt, egy hiba után végül ötödikként zárt, a dobogót viszont a Lotusszal versenyző Válint örökölte meg tőle. Az első futamot Nemanja Milovanovic nyerte Frano Dubreta előtt.

Milovanovic a délutáni második futamon duplázott, de a futam elsősorban nem erről, hanem az újabb incidensekről marad emlékezetes. A formációs körön egy autóból műszaki hiba miatt olaj folyt a pályára, ezért ismét be kellett küldeni a biztonsági autót. Az újraindítás szinte azonnal jött egy újabb műszaki hiba: Davor Sertic Hondájának motorja durrant el, ismét olajjal borítva a pályát, de akkora mennyiségben, hogy piros zászlóra is szükség volt. Milovanovic mögött Grega Simunovic lett a második Chevrolet Cruze WTCC-jével, de Bódis Kálmán is felállhatott a dobogóra.

Túraautók +1.6 OB (HUN, SRB, HRV), 1. verseny:

1. Nemanja Milovanovic (SRB, AKK SIB Racing Osijek, Cupra) 25:26.549 perc
2. Frano Dubreta (MNE, AK Dubrovnik Racing, Cupra) +4.515 mp.
3. Válint Bence (Hargitai Racing, Lotus Exige V6) +11.203 mp.

Túraautók +1.6 OB (HUN, SRB, HRV), 2. verseny:

1. Nemanja Milovanovic (SRB, AKK SIB Racing Osijek, Cupra) 24:48.417 perc
2. Grega Simunovic (SVN, AKK SIB Racing Osijek, Chevrolet Cruze WTCC) +4.706 mp.
3. Bódis Kálmán (BOVI Motorsport, Porsche 997 GT3 Cup) +8.176 mp.

AD4_5421_w

Fölényes győzelem a kistúraautósoknál

A kistúraautósok szerb és horvát versenyzőkből álló óriásmezőnyét nem sikerült elsőre elindítani a Laptiming Kupán, mert a formációs körön az egyik autóból olaj folyt a pályára. A versenyirányítás újabb formációs kört rendelt el, ennek végén volt, akinek tolatnia kellett a rajtrácson, hogy visszataláljon a helyére.

A nehézkes indulás után a futam nem tartogatott túl sok izgalmat, a szombaton helyezetlenül zárt Lovro Badurina csak saját magával versenyzett az élen, senkitől sem zavartatva, félperces előnnyel nyert. A második helyen Frane Jukic, a harmadikon Divo Franic végzett.

Túraautók -1.6 OB, 2. verseny:

1. Lovro Badurina (HRV, KK Rijeka, Peugeot 106) 24:31.642 perc
2. Frane Jukic (HRV, AK Makarska, Peugeot 106) +30.594 mp.
3. Divo Franic (HRV, AK Dubrovnik Racing, Honda Civic) +31.622 mp.

AD4_6409_w

Homolától elvették a győzelmet a Hungaroringen

A szlovák Ma'to Homola a szombati második helyét követően a TCR Eastern Europe vasárnapi, fordított rajtrácsos futamán is sokáig a második helyen állt a Laptiming Kupán, az utolsó előtti körben azonban elveszítette a türelmét, így végül a dobogóra sem állhatott fel. Homola a svájci Milenko Vukovicot előzte meg szabálytalanul, aki szombathoz hasonlóan ismét parádésan rajtolt: hiába csúszkált alatta veszettül az autója, két kör alatt a nyolcadik helyről az elsőig vágtatott előre.

Eközben kevésbé mentek jól Losonczy Levente dolgai: az Alfával versenyző magyar a második körben, a hármas kanyarban nekiment Radim Adámeknek, a baleset után a korlátot is eltalálta. Ugyan mindketten tovább tudtak menni, Losonczynak a sérült autóval ki kellett állnia a boxba, ahonnan csak két kör hátránnyal állt vissza - tesztelni. A felügyelők a baleset miatt tíz másodperces időbüntetéssel is sújtották Losonczyt.

Homola az első komolyabb csatáját a csapattárs Petr Semerád ellen vívta a második helyért, de a cseh egy-két kör alatt megadta magát, így következhetett Vukovic. A svájcival nem volt könnyű dolga Homolának: a pálya kanyargós részén folyamatosan Vukovic nyakában lihegett ugyan, de a célegyenesben sokkal gyorsabb volt a Renault, és folyton elhúzott.

Homola türelme az utolsó előtti körig tartott: ekkor a sikán után, egy a szabályosság határát túllépő bodicsekkel leterelte Vukovicot a pályáról. A svájci mellett Homola időközben felzárkózott másik Janik Motorsport-os csapattársa, Jachym Galas is elment, a két Hyundai egymás mögött haladt át a célvonalon. Vukovic hiába küzdött végig hősiesen, a sérült Renault-t alig tudta pályán tartani, így az utolsó körben Semerád is megelőzte - de a dobogó végül nem úszott el a svájci számára, mert a szabálytalan előzés miatt Homola tíz másodperces büntetést kapott, ezzel egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A győzelem Galas ölébe hullott.

TCR Eastern Europe, 2. futam:

1. Jachym Galas (CZE, Janik Motorsport, Hyundai Elantra N TCR) 25:30.385 p.
2. Petr Semerád (CZE, Janik Motorsport, Hyundai i30N TCR) +2.277 mp.
3. Milenko Vukovic (CHE, Besagroup Vukovic Motorsport, Renault Megane RS TCR) +2.951 mp.

tcr_janinak_w

Lantos Szabolcs sima győzelme a Laptiming Kupán

A szombati félszáraz körülmények után vasárnap ragyogó napsütés fogadta a vegyes márkakupás versenyzőket a Laptiming Kupán. A pole-ból a szombati győztes Tobias Poschik indulhatott, de a Renault Clióval versenyző osztrák ritkán látható pocsék rajtot produkált.

Poschik nem ugrott ki, a lehető legtökéletesebb pillanatban kapta el a lámpák kialvásának pillanatát, de a jól sikerült időzítéstől talán ő maga is meglepődött. A következő pillanatban ugyanis lefulladt, állva maradt a rajtrácson, és a fél mezőny kikerülte. A hetedik helyre visszaeső Poschik balszerencséjéből a második kockából induló Lantos Szabolcs profitált, már az első kör után meggyőző előnnyel vezetett, öt kör után pedig hat másodpercre volt a legközelebbi üldözője.

Lantosnak a verseny második fázisában csak az előnye beosztására kellett ügyelnie, ezt a feladatot hibátlanul el is végezte. A katasztrofális rajtja után Poschik egyre előrébb és előrébb verekedte magát, végül a második hely lett az övé Miha Primozic előtt. A Swift Cup Europe mezőnyében vasárnap is Hartmann Balázs ért elsőként célba.

FIA CEZ TWC 2. verseny:

1. Lantos Szabolcs (NNR Team Hungary, Renault Clio Cup IV) 25:14.651 p.
2. Tobias Poschik (AUT, Carpek Service, Renault Clio Cup IV) +6.203 mp.
3. Miha Primozic (SVN, Lema Racing, Renault Clio Cup IV) +14.555 mp.

AD4_6320_w

Kettős győzelmet aratott Matej Ivanusa a Twingo Kupában

Az első versenyen Štefancic rajtolt el a pole pozícióból, és bár a rajt után elvesztette a vezetést, azért végig ott volt a közvetlen élmezőnyben. Két kör után kialakult egy kisebb élboly, amelyből először Milan Vukovic állt ki egy baleset miatt az ötödik körben. A versenytáv felétől Matej Ivanusa és a második helyről rajtoló Nik Štefancic kezdett hatalmas csatába, majd az utolsó két körre felzárkózott mögéjük Luka Grm és Miha Fabijan. Az utolsó körben azonban nem várt esemény döntötte el a csatát: egy lekörözött versenyző nem megfelelően húzódott le az élboly elől, és az akkor éppen az első helyen álló Nik Štefancic belement hátulról. Bár mindenki tudta folytatni a versenyt, Štefancic visszaesett a negyedik helyre, így a futamot kis szerencsével Ivanusa nyerte meg.

A második versenyen ismét Ivanusa és Stefancic parázs csatájáról szólt minden, de kettejükhöz még csatlakozott Mihailo Mladenovic. Körről körre változott a versenyben vezető neve, de ez a három versenyző szépen fokozatosan elszakadt az élmezőnytől. Sajnos a parázs csatát egy sajnálatos baleset meggátolta, ugyanis a hatodik körben Jaka Stuflek és Vladimir Trenesku olyan szerencsétlenül akadt össze a célegyenesre ráfordító kanyarban, hogy mindketten a falba csapódtak, és nem tudtak tovább menni. Senki sem sérült meg, de a pálya helyreállítása annyi ideig tartott, hogy leintették a versenyt.

FIA CEZ TWC4 (Twingo Cup), 1. verseny:

1. Matej Ivanusa (Lema Racing), Twingo Cup - 25:03.672 perc
2. Luka GRM (ASK Mixa Racing Team), Twingo Cup + 0.762 mp
3. Miha Fabijan (AŠD Novo Město), Twingo Cup + 2.507 mp

FIA CEZ TWC4 (Twingo Cup), 2. verseny:

1. Matej Ivanusa (Lema Racing), Twingo Cup - 23:04.458 perc
2. Nik Stefancic (Lema Racing), Twingo Cup + 1.047 mp
3. Mihailo Mladenovic (AASK Mixa Racing Team), Twingo Cup + 1.587 mp

 

Részletes eredmények a Chronomoto.hu oldalon.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: