Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 23. péntek
Gyorsasági (Gy)

Brnóban már bajnoki címekért küzdöttek a GRT újoncai

Szeptember első hétvégéjén rendezték a Gyorsasági-ob legutóbbi versenyhétvégéjét a Csehországi Brnóban, ahol természetesen a Gender Racing két fiatal versenyzője is rajthoz állt a szlovák versenyhétvégéhez hasonló felállásban.

A brnói aszfaltcsík már tavaly is hozott a csapatnak egy bajnoki címet a Formula Renault kategóriában, és egyébként is a legkedvesebb versenyhelyszínek közé tartozik a csapat számára a közel öt és fél kilométeres, izgalmas szintkülönbségekkel és kanyarokkal rendelkező pálya. Beváltak a csapat előzetes reményei, miszerint Benjámin és Oliver itt is további dobogós helyezésekkel és akár további futamgyőzelmekkel gazdagítja majd az idei eredmények sorát az FIA CEZ, a Drexler Formel Cup és a magyar bajnokság értékelésében is.

A csütörtöki napon szabadedzéseken ismerkedtek a fiúk az izgalmas pályával, aztán pénteken az első időmérő edzésen eldönthették a rajhelyek sorsát. Ez különösen Oliver számára volt izgalmas, hiszen neki csak az időmérőre sikerült megtalálni az igazi beállításokat, viszont ott óriási időt autózott.

Az első verseny szombaton kora délelőtt, komoly hőségben zajlott, ahol a két GRT-s fiú majdnem egymás mellől rajtolt el. A futamon az eléggé széthúzódott mezőnyben mindketten stabilan tartották helyüket és hozták a két kategóriagyőzelmet, komoly lépéseket téve a bajnoki címek bebiztosítása felé.

DSC_0514



A második időmérő edzésre vasárnap reggel, igencsak mostoha időjárási körülmények között került sor. Ugyan az éjjel szakadó eső egy kicsit mérséklődött, de teljesen vizes pályán zajlott a küzdelem. Benjámin és Oliver a vízen is remekül helyt állt, és hozták az előző napi rajthelyeket. A második futamra vasárnap dél körül került sor, ahol az utolsó pillanatig kérdéses volt a gumiválasztás, de aztán végül mindenki slick abroncsokon vágott neki a közben már majdnem teljesen felszáradó pályának. A futam különösebb események nélkül zajlott csak Benjámin bánkódott némileg a végén azon, hogy a vízen nagyszerű tempóval megszerzett időmérős előnyét szárazon megint hamar felőrölte az ellenfelek lóerőelőnye. Viszont ami örömteli, hogy ismét mindketten a kategóriájuk futamgyőzelmével zárhatták ezt a bajnoki hétvégét.

A csapat reményeit messze felülmúlták az idei év eddigi sikerei, hiszen még talán titkon sem nagyon reménykedtek benne, hogy az újoncok első formulaautós évükben az utolsó előtti versenyhétvégét követően már abszolút bajnokesélyesként várhatják az utolsó hazai bajnoki fordulót a Hungaroringen.

Gender Tamás csapatfőnök a nehéz körülmények okán, ha lehet még büszkébb volt csapatára: „A csapat történetében talán ez volt az egyik legnehezebb brnói versenyhétvége, hiszen már a kiutazás is nehézkesebb volt a járványhelyzet miatt. Csökkentett személyzettel tudtunk csak jönni, de az egész csapat nagyszerűen helyt állt. Versenyzőink is ismét nagyszerűen teljesítettek, ismét egy új, nehéz pályát úgy feldolgozva, hogy futamgyőzelmekkel és bajnoki esélyesként zárták a hétvégét mindkettőjük kategóriájában!”

Berta Benjámin ismét mindent bezsebelt az F4-es kategóriában: „Először is nagyon furcsa, de egyben érdekes hangulat fogott el a pályával kapcsolatban, ahol a szüleimmel gyerekkoromban MotoGP-re jöttünk, Rossit és Talmát megnézni, most pedig én is itt versenyeztem. Újabb tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, egyre jobban ráérzek az autó beállításaira, kezdünk összeszokni. Nagyon jól sikerültek a szabadedzések, az időmérők és a versenyek is. Jól éreztem magam az autóban, tetszett a pálya is, és ismét nagyon köszönöm a csapat összetartó munkáját.”

Oliver Michlnek a Slovakia Ringhez hasonlóan ismét nagyon tetszett és jól feküdt a Renault: „A szabadedzéseken nehezen találtunk jó beállítás, de az időmérőre összeraktunk egy nagyon jó autót, és én is megbarátkoztam a brnói pályával. Ezért mindkettő időmérőt megnyertünk különböző körülmények között. A versenyeken is nagyon jó tempóval mentünk és megnyertük a futamokat. Összességében egy nagyon pozitív hétvége volt, ahol több kategóriában is nyertünk. Nagyszerű dolog, hogy a hungaroringi záróhétvége előtt bajnokesélyesként várhatjuk mindketten a folytatást.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?