DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Több szériát kiszolgál az új magyar pálya

A MotoGP számára Hajdúnánáson épülő magyar versenypálya a kétkerekűekhez hasonlóan autós szériák számára is hasznos lesz – jelentette ki az MNASZ elnöke hétfőn.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a kormány szombaton tartott sajtótájékoztatót a Kelet-Magyarországon épülő létesítményről és az ehhez kapcsolódó beruházásról. A Hajdúnánás mellett épülő versenypályával a kormány elsődleges célja a MotoGP Magyarországra csábítása, de Oláh Gyárfás emlékeztetet minket, a motorosok számára épülő helyszínek az autósport számára is ideálisak.

renault-eurocup-hun



„Az MNASZ elnökeként számomra nagy öröm, hogy Palkovics miniszter úr személyében elhivatott kormánybiztosa is van az autó- és motorsportnak, és külön megtiszteltetés volt számomra, hogy a fejlesztési stratégia kidolgozásában a miniszter úr felkérése alapján együtt dolgoztunk. A MotoGP Magyarországra hozatala a mi sportágunknak is jó lehetőség, mivel a világ összes MotoGP-pályáján szerveznek autóversenyeket is” – nyilatkozta az MNASZ elnöke hétfőn az MTI-nek. 

Hozzátette, 2015-ös elnökké választásakor egyik céljaként azt tűzte ki, hogy a sportágat és annak vezetését egy új szintre emelje hazánkban. „Az elmúlt években rengeteg munkát fektettünk abba, hogy nemzetközi versenysorozatok futamait hozzuk Magyarországra, a nemzetközi szövetségben jelentősen növeljük a magyar szakemberek részvételét, gondoskodjunk az eredményes és sikeres utánpótlás-nevelésről, valamint olyan szakmai fejlesztéseket hajtsunk végre, amelyekkel jó helyzetbe hozhatjuk a hazai autósportot” – nyilatkozta a sportvezető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: