DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team: Stabil folytatás

A szombat délutáni időmérő után a szezon tízedik versenyét is teljesítették a pilóták. Rónai Tomi abszolút harmadik és kategória első, Eszenyi Laci kategória harmadik, míg Stern Roland kategória negyedik lett.

Tóth (Gender) Tamás (csapatfőnök)

„Tovább folytatjuk a maratoni hétvégét. A fiúk hozzák a megbeszélteket, de még nincs vége a hétvégének. Még vár ránk egy időmérő és egy verseny. Ráadásul az utolsó futamon dupla pontokat osztanak, így nagyon oda kell figyelnünk.”

Rónai Tamás (abszolút harmadik, kategória első)

„Nagyszerű futamot teljesítettünk, az autó fantasztikusan viselkedett, hamar rá tudtam hangolódni a reggeli versenyre. Viszonylag unalmas futamot teljesítettem, de az idő végig nagy ellenfelem volt, próbáltam minél gyorsabban körbe érni, ami sikerült is, így még néhány tizedet tudtam találni, ami nagy segítség lesz az utolsó időmérőre.”



Eszenyi László (kategória harmadik)

„A 12. körig nagyon jó versenyünk volt. Folyamatosan stabilan magam mögött tudtam tartani a Balázst, de sajnos ott elfogyott a fék és megszűnt a fékhatás az első tengelyen. Így esélytelen volt bármiféle küzdelem.”

Stern Roland (kategória negyedik)

„A rajt nem sikerült úgy a reggeli versenyben, ahogy szerettem volna. Kicsit túl korán indultam el aztán belefékeztem. Ez idő alatt a rajt megtörtént és gyakorlatilag állva maradtam a rajtrácson. Utána gyorsan próbáltam a mezőny után haladni. Kielemeztük a köridőket és ebből tisztán látszik, hogy az első öt-hat körben, amíg fel nem veszem a ritmust, addig túl sok időt veszítek. Úgyhogy az a cél, hogy a következő versenyen ezen tudjunk javítani.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: