DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Gokart

Indul a 2020-es Amatőr Gokart Bajnokság

A 2019-es szezon több szempontból is egyedülálló volt a bajnokság életében. Egyrészt ez volt az első szezon az új SODI GT4 390 ccm-es, szárazkuplungos gépsárkányokkal.

Másrészt több rekordot is döntött a 2019-es év, hiszen volt olyan futam, ahol 170 nevező volt, emiatt pedig kétnaposra duzzadt a verseny.

Továbbá az induló hat kategóriában résztvevő versenyzők egy komoly, kiélezett idényt tudhatnak maguk mögött, szoros csatákkal és személyes versenyekkel. Mind az abszolút amatőr, mind pedig a tapasztalt pilóták rekordszámban neveztek a futamokra. A szezon díjátadója januárban került megrendezésre a budapesti RaceCenter autószimulátor központban, ahol több mint 70 résztvevő ünnepelte a bajnokokat.

 



A TOP 6 helyezett versenyzők többek között a kupasorozat támogatóitól kaptak nyereményeket, mint a Monster Energytől italokat, vagy a Formula.hu-tól éves előfizetést és Forma-1-es naptárakat.

Ha idén márciusban Te is részese lennél egy remek bajnokságnak, jelentkezz! Ráadásul egy új pályával bővül a paletta, így rengeteg izgalom várható még a tapasztalt pilótáknak is.

Első futam: március 14. – Battaring, Százhalombatta

 

- Amatőr Kategória (abszolút kezdő versenyzőknek): min. 80 kg

- Easy Kategória (haladó versenyzőknek): min. 80 kg

- Junior Kategória (maximum 16 éves korig): min. 55 kg

- Light Kategória (könnyű súlyú, tapasztalt versenyzőknek): min. 70kg

- Hard Kategória (nehéz súlyú, tapasztalt versenyzőknek): min. 90kg

- Monster's Kategória (kiemelkedő tudású, tapasztalt versenyzőknek): min. 90kg

Ha nem szeretnél lemaradni az idei szezonról, és ki szeretnéd próbálni magad a 13 futamos bajnokságban különböző nyereményekért, ne habozz, regisztrálj és jelentkezz a www.f1amatorkart.hu oldalon, és máris kezdődhet a TE futamod!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: