DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
Formula-E

Berlin 5.: Rowland először nyert, Rast beugróként a dobogón

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a pole-ból induló nissanos pilóta első sikere a szezon utolsó előtti versenyén. Robin Frijns és az utolsó körben előző beugró kétszeres DTM-bajnok még a dobogón.

Miközben négy bajnok – Antonio Felix da Costa, Jean-Eric Vergne, Sebastien Buemi és Lucas di Grassi – csak az utolsó helyekről rajtolhatott azok után, hogy nem értek fel a gyorskörükre az időmérőn, a pole-pozícióból Oliver Rowland várhatta a piros lámpák kialvását a Formula-E ötödik, az eddiginél valamelyest hosszabb nyomvonalú pályán rendezett berlini versenyén. A Nissan pilótája meg is tartotta a vezetést, hátrébb azonban többen is összeütköztek, az összetett dobogóért küzdő Maximilian Günther hamar ki is állt a bokszba, az incidensét Di Grassival és Jerome d’Ambrosióval vizsgálta is a felügyelőség egy ideig.

1-EPS609_132958_FER2411



Rowland nem tudta leszakítani magáról Robin Frijnst és Neel Janit, a sorrend pedig a támadó módok első felvétele során sem változtak. A kvalifikáción hátul végző bajnokok is csak mérsékeltek tudtak előrejönni, viszont legalább egy mással jót harcoltak, Da Costa és Di Grassi össze is ért, aminek utóbbi kiforgása és defektje lett az eredménye – ennek ellenére végül a brazil kapott időbüntetést. Vergne-t pedig az ág is húzta: áthajtásos büntetést kapott az akkumulátor túlhűtése miatt.

A közvetlen élbolyban az adott lehetőséget a változásra, hogy André Lotterer mindkét támadó módját az utolsó negyed órában aktiválta, az eltolt stratégia pedig azt eredményezte, hogy feljött a harmadik helyre, sőt porschés csapattársát, Janit még René Rast is átlépte – az audis egyébként még Lotterert is keményen megtámadta, s végül az utolsó körben el is vette tőle a pódium alsó fokát.

Mindez azonban Rowlandet nem zavarta, a nissanos magabiztos rajt-cél győzelmet aratott a Tempelhof repülőtéren, méghozzá Formula-E-s karrierje során az elsőt, ezzel pedig összetettben feljött egészen a második pozícióba. Frijns a második, az Audinál Daniel Abtot váltó kétszeres DTM-bajnok Rast a harmadik, majd jött Lotterer és a szintén beugró Alexander Lynn következett. A hátulról induló bajnokok közül végül egyedül Buemi tudott beférni az első tízbe. Folytatás és zárás csütörtökön az utolsó berlini viadallal.

Az 5. berlini futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan e.dams 47m28.880s
2. Robin Frijns Virgin 1.903s
3. Rene Rast Audi 7.490s
4. Andre Lotterer Porsche 7.863s
5. Alex Lynn Mahindra 11.441s
6. Neel Jani Porsche 12.922s
7. Mitch Evans Jaguar 14.106s
8. Edoardo Mortara Venturi 17.134s
9. Stoffel Vandoorne Mercedes 18.949s
10. Sebastien Buemi Nissan e.dams 19.731s
11. Alexander Sims BMW 23.331s
12. Tom Blomqvist Jaguar 24.807s
13. Felipe Massa Venturi 27.775s
14. Nyck de Vries Mercedes 28.723s
15. Sergio Sette Camara Dragon 31.132s
16. Jerome d'Ambrosio Mahindra 31.524s
17. Nico Muller Dragon 34.140s
18. Jean-Eric Vergne DS Techeetah 34.986s
19. Oliver Turvey NIO 44.377s
20. Sam Bird Virgin 46.591s
21. Lucas di Grassi Audi 1m15.119s
22. Maximilian Guenther BMW 32 kör
  Antonio Felix da Costa DS Techeetah Kiesett
  Daniel Abt NIO Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: