DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Képeslap Berlinből – a Formula-E szállta meg a német fővárost

A 2019-es FIA Formula-E bajnokság tizedik fordulójához, a Berlin ePrix-hez érkezett. Helyszíni riporttal jelentkezünk a német fővárosban zajló versenyhétvége első napjáról.

Ha Formula-E, akkor az bizonyára egy versenynap! A bajnokság már-már védjegyévé vált az, hogy a teljes versenyhétvégéket egy nap alatt bonyolítják le. Ennek oka az, hogy az ötödik évadot teljesítő széria legtöbb helyszínéül metropoliszok centruma szolgál, ahol fontos, hogy minél kevesebb fennakadást okozzon a rendezvény. A 2019-es Berlin ePrix azonban újdonságot jelent, ugyanis az edzéseket a pénteki napon tartják, az időmérőre és a futamra pedig a szombati napon kerül sor.

Gyors aszfaltcsík a korábbi repülőtéren

A pályát Berlin egy régi, ma már nem használt repülőterén, a Tempelhofon alakították ki. A 2375 méter hosszú aszfaltcsíkot tíz kanyar alkotja. A pályavonal megrajzolásakor a tervezők kiélhették kreativitásukat, ugyanis egy viszonylag nagy aszfaltozott terület állt rendelkezésükre a volt repülőtér közepén.

A pálya különlegesnek számít azáltal, hogy a Formula-E viszonylatában több gyors kanyart is tartalmaz, amely a mérnökök dolgát megnehezíti a helyes beállítás megtalálásakor. A pilótáknak ugyanis szorosan együtt kell dolgozni a csapatukkal, hogy a lehető legjobb beállítást találják meg az elektromos erőforrás energiafelhasználására.



Minden pilótának két szett Michelin abroncs áll a rendelkezésére az egész hétvége során. A gumikopás ritkán számottevő egy Formula-E futamon, az érdes felületű aszfalt miatt azonban a versenyzőknek figyelniük kell az energiafelhasználás mellett arra is, hogy az abroncsuk a futam végén is jó tapadást biztosítson.

A versenyzés és szórakozás harmóniája

A tavalyihoz hasonlóan a szervezők egy egyedülálló Formula-E falut rendeztek be a pálya mögött. A szurkolói zónában sétálva a látogatók azt érezhetik, hogy minden az ő szórakozásukat szolgálja. Noha a pályán ádáz küzdelem folyik, a szurkolói falu sokszínűsége a könnyed zenei aláfestéssel igyekszik minden korosztályt és minden érdeklődési kört kiszolgálni. Egy közös van a sokszínű zóna összetevőiben: mindegyik innovatív és friss akar lenni.

A szurkolói területet a Formula-E világa, gyerekzóna, játékrészleg, street-food-jellegű kocsik hada, egy színpad, autógyártók kiállításai és az Allianz felfedező zónája alkotja. Ezek közül valamennyit a jól átgondoltság tükröz, mindenhol lehet valamit találni, minden sarkall valamire: vagy egyszerűen tanulmányozásra vagy interaktív felfedezésre.

A zsúfoltság ellenére minden tiszta, mindenhol komfortosan érezheti magát a szurkoló. Majdnem mindent meg lehet fogni, ki lehet próbálni, meg lehet érinteni. Az ember azt érezheti, hogy nincs minden hermetikusan elzárva előle, része az intenzív körforgásnak. Az idő pedig repül, a program zsúfolt, a zene lüktet és jó kedvre derít, a Formula-E Villiage pedig valóban annyi mindent kínál, amennyit nem is lehet teljesen felfedezni.

A különleges kulináris élvezetek, a különböző nemzetek konyhájának felfedezése mellett az egyik kedvencnek a szimulátorzóna számít. Viszonylag sok, elsőosztályú szimulátort állítottak fel idén, emellett pedig tableten is el lehet merülni a virtuális versenyzés világában. A berlini pályán lehet három kört megtenni, de akár többször is sorba lehet állni.

A Mercedes, Porsche, Jaguar és Audi pompás zónáiban várja az érdeklődőket, akik relikviákat is kaphatnak. A suttgartiak ráadásul kávét is kínálnak ajándékképpen. Az autógyártók nem jótékonyságból célozzák meg a fényűzést, ugyanis legújabb technológiáikat szeretnék a publikumnak bemutatni, lenyűgözni mindenkit az innovatív elektromos modelljeikkel. A német gyártókat az a kritika érte az utóbbi időben, hogy későn kezdték el a fejlesztéseiket az elektromos meghajtás területén ázsiai ellenfeleikhez képest. A Berlin ePrix-n lévő zónáik milyensége és az új technológiák elbűvölő finomsága és komplexitása viszont azt tükrözi, hogy igenis komolyan veszik a kihívást, és igyekeznek reagálni a kezdeti késlekedésükre.

A színpad, amely az eredményhirdetésnek ad helyet, koncertek helyszíne is. A jó hangulat garantált nemcsak a szinte folyamatosan dolgozó dj által, de a fellépők által is. Egészen egyedinek számít a színpaddal szemben lévő disco Smart, amelyet party fénytechnikák sorával szereltek fel.

A 45 perc és egy körön át tartó Berlin ePrix szombaton 13 órakor kezdődik. A pilóták pontversenyét a regnáló bajnok, Jean-Eric Vergne vezeti egy ponttal csapattársa, Andre Lotterer előtt. A berlini fordulóval együtt még négy futam van hátra, és még akár a tizenkettedik helyen lévő Pascal Wehrlein is valós eséllyel pályázik a címre. A csapatok versenyében a Techeetah alakult áll az élen az Envision Virgin és az Audi Sport ABT Schaeffler előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: