DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Miután kirúgta a Mercedes, a villanyt se tudta fizetni

Élete legkilátástalanabb időszakáról beszélt őszintén Sam Bird, akit ma már a Formula-E élmenőjeként ismerhetünk, korábban azonban a Mercedes kötelékébe tartozott, míg meg nem haragudott rá Toto Wolff.

A ma már 32 éves Bird napjaink azon versenyzői közé tartozik, akiknek megvolt a tehetségük ahhoz, hogy bekerüljenek a Formula-1 mezőnyébe, ám a körülmények szerencsétlen alakulása miatt ez mégsem történt meg számukra. Pedig az utánpótlás-szériákban rendre meggyőzően szereplő brit pilóta az évtized kezdetén kapcsolatba került az F1-be gyári alakulatként még csak frissen belépő Mercedesszel, és még 2013 végén is a kötelékükbe tartozott, amikor a GP2-ben elért év végi második helye már a továbblépést is lehetővé tette volna. Ekkor azonban hirtelen minden megváltozott.

00210007_265



„Elég kellemetlen időszak volt. Alapvetően ki lettem rúgva a Mercedestől egy a menedzsmentem által akkoriban meghozott döntés következményeként. Valamivel kapcsolatos válaszuk nem tetszett Totónak [Wolff], és attól a pillanattól fogva többé nem ülhettem F1-es autóba és nem hívtak a DTM-be sem. Egyszerűen annyit mondtak, hogy letelt náluk az időm” – mesélte Bird az e-racing365-nek.

„Mindez közvetlenül azután történt, hogy másodikként zártam a GP2 szezonját, öt győzelemmel. Amikor valaki ötször nyer egy év során a GP2-ben, joggal gondolkodik azon, hogy esélyes lehet egy F1-es ülésre is, ehhez képest én ennek a közelébe sem kerültem.”

Bird így 2014-re olyannyira távol esett minden komoly lehetőségtől, hogy a WEC legalsó, GTE Am kategóriájában talált csak ideiglenes versenyzési lehetőséget, és hajszálra volt attól, hogy hátat fordítson a sportnak és egy civil munkát válasszon. Végül a Formula-E nyújtott mentőövet karrierjének, amely egyre nagyobb intenzitással készült 2014 őszi bemutatkozására.

„Egyik pillanatban még egy jól fizető állással rendelkeztem, a következőben pedig már nem volt semmim. Akkoriban már a menedzsmentem is elég nagy százalékot levett a szerződéseim után, így szó szerint egy vasam sem maradt” – emlékezett vissza. „Pár héten múlt, hogy végleg búcsút intsek az autósportnak és elmenjek dolgozni egy edzőterembe. Szerezni akartam egy személyi edzői diplomát, mert egyszerűen már a villanyszámlát és a lakbért sem tudtam kifizetni. Nagy szerencsém volt, hogy bekopogtatott a lehetőség a Formula-E-vel és a Virgin Racinggel, amit azonnal meg is ragadtam. Mára pedig látható, hogy ez micsoda fordulatot jelentett.”

03419004_474

Bird azóta a WEC-ben LMP2-es bajnok lett 2015-ben, a Formula-E-nek pedig a kezdetek óta minden futamán részt vett a Virgin színeiben, minden évben nyert legalább egy futamot, és az eddigi négy szezont egyaránt a bajnokság első öt helyezettje között zárta, így ő a sorozat legsikeresebb pilótája azok közül, akik eddig nem szereztek bajnoki címet. Idén is erősen kezdett, állt már a tabella élén is, azonban a mezőny példátlan fluktuációja nyomán jelenleg éppen csak a 9. helyen foglalja el a tabellán. A Formula-E ezen a hétvégén Monacóban versenyez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: