DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula-E

A BMW nyerte az FE új korszakának első futamát

Vergne-t az élen állva büntették, de végül így is őrült üldözőhadjáratot indított a győzelemért az utolsó körben az Arab-félsziget első Formula-E-versenyén. Antonio Felix da Costa kalandos módon jutott el a pole-ból a győzelemig.

Szaúd-Arábia fővárosa mellett, az Ad-Diriyah ePrix-n kezdődött meg a Formula-E ötödik szezonja, ahol számos újdonság debütált a sorozatban: az új külsővel és teljes futamot kibíró akkumulátorokkal rendelkező autók, néhány nagy kaliberű újonc pilóta és a versenyt színesítő innováció, a támadási mód, amit a pálya szélén felfestett zónába hajtva volt kötelező aktiválni a verseny során mindenkinek kétszer négy percre, ezzel extra teljesítményhez jutva.

A nap alakulásában nagy szerepük volt a büntetéseknek is: már az időmérő után is többeket hátrasoroltak pillanatnyi energiatúllépésért, köztük Lucas di Grassit és a két Virgint is, majd egyesekre a futamon is lecsapott ez a baj.

da costa



A rajtnál a pole-ból Antonio Felix da Costa meg tudta tartani a vezetést, dacára annak, hogy elszámolta magát a parkoláskor, így igencsak ferdén állt be a helyére a BMW-vel. Eleinte Lopez és Buemi szorongatták, majd rákapcsolt a két DS Techeetah, akik néhány előzés után megérkeztek az élmezőnyre, és a 14. körben Vergne előbb átvette a vezetést a portugáltól, majd hamarosan Lotterer csatlakozott hozzá a második helyen.

Ám szinte a kettős vezetés megszerzésének pillanatában érkezett a hír néhány pilóta bokszáthajtásos büntetéséről, szintén az energiaszint megugrása miatt – amivel azért küszködtek a csapatok, mert az elmosott edzések miatt nem volt idejük a megfelelő kalibrációra.

A büntetettek között volt az élen álló kettős, Vergne és Lotterer, valamint az alsó pontszerző helyeken kemény küzdelmeket folytató Massa is. A Techeetah-k azonban nem veszítettek túl sok pozíciót, ráadásul hamarosan biztonsági autós szakasz érkezett, miután a szintén az élbolyban küzdő Lopez autója törött felfüggesztéssel megállt a pályán.

Így összesűrűsödött a mezőny, és már csak öt perc maradt hátra a 45 perces időtartamból, amikor egy őrült hajrára megkapták a zöld zászlót. Aki még tehette, ekkor aktiválta a támadási módot, köztük az élen álló da Costa és a nyomában loholó Vergne is. A francia hatalmas üldözést mutatott be az utolsó körben, de végül nem tudta elkapni a portugált, így da Costa megszerezte önmaga második, valamint a BMW és az Andretti első győzelmét a Formula-E-ben.  

A dobogó harmadik fokára Jerome d’Ambrosio állhatott fel a Mahindrával Evans, Lotterer és Buemi előtt. Az újonc Massa és Vandoorne végül lemaradtak a pontszerzésről.

 

A verseny végeredménye:

EasyCapture1_10

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: