DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

Első évében csaknem tönkrement a Formula-E

Az elektromos sorozat első embere bevallotta, hogy a Formula-E első szezonjában kevés hiányzott ahhoz, hogy az egész projektet maguk alá ássák a pénzügyi nehézségek.

A Formula-E mindössze ötödik évét kezdi majd decemberben, a nemrég bemutatott rijádi utcai pályán, Szaúd-Arábiában, de már most óriási története van: Alejandro Agag és csapata minden szezonban tudott valami újat mutatni, legyen szó pályákról, televíziós közvetítésekről, autógyártókról, idén pedig jön az új modell is. A spanyol üzletember nemrég Nico Rosberg vendége volt, ahol a 2016-os F1-es bajnok podcastjében elmesélte, a sorozat első szezonja után csaknem be kellett dobniuk a törölközőt, akkora adósságot halmoztak fel.



„Nagyban kellet gondolkoznunk” – mondta Agag Rosbergnek, aki nemrég részvényes lett a Formula-E-ben. „Ha kicsiben kezdesz, és úgy próbálod meg, az egész nagyon hamar meghalt volna. Nagy városokat, komoly közvetítést akartunk, ehhez pedig rengeteg pénzre volt szükség – előbb azonban meg is találni ezt. Kezdetben sikerült is, de nem volt elég, így közel kerültünk ahhoz, hogy lehúzzuk a rolót. Az első autó farvizén sikerült még több pénzt szereznünk, ez azonban csak három versenyig tartott ki, aztán kifogytunk belőle. Nem kellett volna annyira a határon mozognunk – de megtörténik az ilyesmi!”

„Erről senki sem tudott, csak két-három alkalmazott. Egy ponton 25 millió dollárral tartoztam a befektetőinknek, a bankban pedig mindössze 100 ezer dollárunk volt. Aztán amikor a Liberty és a Discovery megjelent, sikerült még több pénzre szert tennünk” – utalt Agag az F1-tulaj Liberty Media testvérvállalatára, a Liberty Globalra és a Discovery Communications-re. „A határon mozogtunk, az autók Miamiba szállítását a saját zsebemből kellett kifizetnem. Aztán ott sikerült megyezeni a Libertyvel a Discoveryvel, onnantól pedig anyagi szempontból sikertörténetről beszélhetünk.”

Az üzletember egyébként megpróbálta saját maga átvenni a Formula-E többségi tulajdonjogát év elején az említett cégektől, sikertelenül. „Nem fog megtörténni, mert nem akarják eladni a részüket” – mondta. „Úgy fogalmaztak, hosszú távú befektetésként tekintenek a Formula-E-re. Hisznek a bajnokság jövőjében, és továbbra is együtt akarnak dolgozni velünk. Ezt elfogadtam, hiszen ugyanazokról a feltételekről van szó, melyekben korábban megegyeztünk” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: