DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Gutierrez, mint a bajnoki cím esélyese?

A Haastól kiebrudalt mexikói pilóta utoljára 2010-ben nyert bajnokságot, a GP3-ban, azóta azonban hiába versenyzett három éven keresztül az F1-ben, nem tudta megtartani pozícióját, így számára minden bizonnyal bezárult a száguldó cirkusz kapuja. Kinyílt viszont egy másik, a Formula-E-ben, amely széria főnöke bajnoki esélyest lát Gutierrezben.

Néhány nappal ezelőtt egy külön erre a célra rendezett mexikóvárosi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Esteban Gutierrez a Formula-E két futamán is rajthoz fog állni tavasszal és nyáron, egy meg nem nevezett csapat színeiben. A Saubernél kettő, a Haasnál pedig egy eltöltött idényében sokat nem mutató (pontot egy alkalommal szerzett, 2013-ban, Japánban) 2010-es GP3-as bajnok az után maradt ülés nélkül a Forma-1-ben, hogy tavalyi csapata a helyére igazolta Kevin Magnussent a Renault-tól. Gutierrez néhány hete még amiatt panaszkodott, hogy miért nem ismerik el a tehetségét, most viszont ódákat zengett a Formula-E-ről, amely mexikóvárosi és New Yorki futamán fog rajthoz állni.



A hírek szerint azonban ősztől teljes szezonra is az elektromos szériához csatlakozik majd, ezen felül pedig a Formula-E főnöke úgy véli, hogy Gutierrezből akár bajnoki esélyes is válhat a bajnokság negyedik évadában. „Esteban ebben az évben tanulni fog a Formula-E-ben” – nyilatkozta Alejandro Agag a sorozat weboldalának. „Már két versenyt kihagyott a bajnokságból, szóval idén nem sok esélye van a bajnoki címért harcolni, ezért inkább a tanulással kell foglalkoznia.”

„Versenyezni fog Mexikóban és New Yorkban – lesz néhány ütközésünk más szériákkal, így több ülés is felszabadul majd. Az ő célja az lesz, hogy elfoglalja ezen ülések egyikét, és tanuljon. Aztán a negyedik szezonban, némi tapasztalattal a háta mögött, egyike lehet azoknak, akik a bajnoki címért fognak harcolni” – tette hozzá a spanyol. A Formula-E 2016/2017-es szezonjának pontversenyét két futam után címvédő Sebastien Buemi vezeti, maximális teljesítményt nyújtva, ugyanis mind Hong Kongban, mind pedig Marrakesben győzni tudott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: