DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

A micsodához igazolt át Jean-Eric Vergne?

A szezon végeztével máris beindult a mozgolódás a Formula-E pilótapiacán. Kezdhetjük ízlelgetni a nemzetközi autóversenyzés történetének egyik legszokatlanabb csapatnevét.

Az már ismert volt, hogy a Formula-E-ben első két szezonját független alakulatként teljesítő Aguri eladta licenszét egy kínai befektetőcsoportnak, a Chinese Media Capitalnak, az alájuk tartozó sportmenedzsment-cég, a SECA pedig csütörtökön hivatalos közleményben jelentette be a csapat új nevét és a harmadik szezonra igazolt pilótáit.

Dppi_03416006-_132



Az egykori Agurit mostantól a nem túl felhasználóbarát Techeetah néven találhatjuk majd meg a nevezési listán, amely tehát kínai, és kisebb részben francia tulajdonban áll. Ez a részesedési megoszlás pedig tükröződik a versenyzői felállásukban is, amit Jean-Eric Vergne és Ma Csing-hua alkot majd. Vergne az Andretti és a DS Virgin után már harmadik csapatához igazol, miután idén nézeteltérései adódtak feletteseivel, amihez éveleji gyenge szereplése, argentínai betegsége és a csapattársával, Sam Birddel való csatái is hozzájárultak. A másik pilóta, Ma már nem lesz teljesen új a Techeetah számára, hiszen az idei szezon utolsó versenyein már ő ült az Aguri egyik autójában.

Vergne számára azért lehet vonzó az átalakuló istállóhoz való csatlakozás, mert már hónapokkal ezelőtt megegyeztek arról, hogy az idei mindkét bajnokságot megnyerő Renault ügyfélcsapataként működnek majd tovább, azaz a mezőny jelenleg legerősebb hajtásláncát építhetik majd be autóikba. A Motorsport értesülése szerint pedig az Aguri nagy tiszteletben tartott technikai szakembere, Mark Preston továbbra is a csapattal marad.

Az Aguri a 2015/16-os szezont az utolsó előtti, 8. helyen zárta a csapatok között, zűrös évüket nem csak az hátráltatta, hogy az első évad technológiáját használták, hanem a sűrű versenyzőváltások is. A többnyire állandó Antonio Felix da Costa mellett Ma, Nathanael Berthon, Salvador Duran és Rene Rust is vezette az autóikat a kilenc versenyhétvége során. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: