DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula-E

Formula E: Senna-Prost csata és Bird-győzelem

A Formula E történetének második versenye még izgalmasabban és fordulatosabban alakult, mint az első. A malajziai Putrajaya szűk utcai pályáján számtalan ütközés, bukás, látványos csata és előzés történt, míg Daniel Abt egy eltérő stratégiával csempészett izgalmakat a versenybe. Sam Bird fantasztikus teljesítménnyel nyert, míg a 18-19. helyről rajtoló Lucas di Grassi és Sebastien Buemi a leintésig a 2-3. helyre jött előre.

A 31 körös verseny első körének a végén máris pályára hajtott a biztonsági autó, miután a mezőny két hölgypilótája, Katherine Legge és Michela Cerruti ütközött. Nem ez volt az egyetlen kontaktus a nyitókörben, hiszen a szűk visszafordítóban Matthew Brabham is eltalálta egy picit oldalról Nick Heidfeld autóját, ám ők mindketten folytatni tudták.

A pole-pozícióból rajtoló Oriol Servián fokozatosan lépdelt át a mezőny, előbb Bird, majd Jarno Trulli és Karun Chandhok is megelőzte őt. A 8. körben Franck Montagny fogott bele egy túl merész előzési manőverbe, és csúnyán belevezette a falba Heidfeldet, akinek a versenye ezzel itt véget ért. A németnek nincs szerencséje eddig a Formula E-ben, hiszen amint emlékezhetünk rá, a pekingi első forduló alkalmával az utolsó körben fosztotta meg őt a győzelemtől Nicolas Prost manővere.

A francia ezen a hétvégén is bűnhődött még akkori vétkéért, hiszen eredetileg ő indult volna a pole-ból, viszont tízhelyes rajtbüntetése folytán csak a 11. helyről kezdhette meg a versenyt, innen lépdelt utána fokozatosan előre. A 9. körben Bruno Senna és Montagny is megelőzte Nelson Piquet Jr-t, de ekkor már pont pályán volt a safety car Heidfeld balesete miatt, így ők ketten gyorsan vissza is adták pozíciójukat.

Sam Bird tökéletesen megkomponált versenyt futott


 

Az élen ekkor Bird, Trulli, Chandhok, Servia, Piquet, Senna, Montagny volt a sorrend, míg Daniel Abt a biztonsági autós periódus alatt túlesett bokszkiállásán és autócseréjén, aminek később lett komoly jelentősége. A 12. körben újra útjára indult a verseny, de az első kört megint nem úszta meg események nélkül a mezőny. Ho Pin Tung megpörgése ugyan még nem okozott különösebb galibát, Montagny viszont a visszafordítóban összekoccant Sennával, ami miatt megsérült első szárnya, és a bokszba kellett hajtania kicserélni azt.

Az újraindítást követően Bird eszeveszett tempóba kezdett az élen, és 3 kör alatt 7 másodperc előnyt épített ki magának üldözőivel szemben, ezzel megalapozva későbbi győzelmét. A 17. kör végén Trulli vezetésével csaknem az egész élboly a bokszba hajtott autót cserélni, Bird viszont még két körig kint tudott maradni a pályán. A bokszkiállásokat követően a korábban más taktikára álló Abt került az élre, jó 20 másodperccel megelőzve Birdöt, aki a többiekkel szemben továbbra is őrizte megnyugtató, 7-8 másodperces előnyét. Mögötte Trulli érkezett a 3. helyen, erősen szorongattatva a Di Grassi, Piquet, Buemi, Prost négyesfogattól. A bokszkiállások nagy vesztese Chandhok és Servia volt, ők visszaestek a 10-11. helyre.

A 22. körben Piquet lendült támadásba, és előbb egy szép manőverrel megelőzte Di Grassit, majd Trullit támadta kívülről, de az olasz rászorította őt a falra, ami Piquet versenyének a végét jelentette. Trullit nem ezért, hanem a korábban a bokszban elkövetett szabályszegés miatt bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, melynek letöltése után a 12. helyre esett vissza. Néhány kör múlva ki is állt, valószínűleg az ő autója is megsérült a Piquet-vel való ütközés nyomán.

Di Grassi és Buemi "utolsó pár előre fuss"-t játszott


 

A 3. helyért így időközben már Di Grassi és Buemi csatázott egymással, akik a 18-19. helyről keveredtek előre kitartó munkával. Elöl Abt körönként 4-5 másodperccel lassabb köröket futott a többieknél, megpróbálva a verseny végéig beosztani a második autóban rendelkezésre álló energiáját a korai csere után. 4 körrel a vége előtt Bird simán elment mellette, majd egy körrel később Di Grassi, Buemi, Prost és Senna is így tett. A végén Abt még pontot sem szerzett, így merész taktikája nem bizonyult kifizetődőnek.

3 körrel a vége előtt egy igazi kuriózumnak lehettek szemtanúi a nézők, hiszen Senna előzte Prostot, amire utoljára nem ma volt példa. Jó látni, hogy ebben a generációban is egymásra találtak a tehetséges ifjak. Az utolsó körben Senna még Buemit is megpróbálta megelőzni, ám ez az igyekezete már soknak bizonyult, így a falban végezte. Bird remek teljesítménnyel nyert, Di Grassi és Buemi hátulról előrefutva a 2-3. helyen végzett, megelőzve Prostot, Jerome D’Amrosiót és a többieket. 

A verseny végeredménye:    
1 Sam Bird Virgin  
2 Lucas di Grassi Abt 4.175
3 Sebastien Buemi e.dams 5.739
4 Nicolas Prost e.dams 9.552
5 Jerome D'Ambrosio Dragon 13.722
6 Karun Chandhok Mahindra 17.158
7 Oriol Servia Dragon 18.621
8 Antonio Felix da Costa Aguri 19.926
9 Jaime Alguersuari Virgin 20.053
10 Daniel Abt Abt 45.663
11 Ho-Pin Tung China 55.833
12 Stephane Sarrazin Venturi 56.626
13 Matthew Brabham Andretti 1:05.036
Kiestek:    
  Bruno Senna Mahindra  
  Franck Montagny Andretti  
  Katherine Legge Aguri  
  Jarno Trulli Trulli  
  Nelsinho Piquet China  
  Nick Heidfeld Venturi  
  Michela Cerruti Trulli  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: