DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Bortoleto nyert az F2-ben, új éllovas az F3-ban

A McLaren kötelékeibe tartozó brazil először győzött a Formula-2-ben, míg a Williams-akadémista Luke Browning sikerével az összetettben is élre állt.

F3: Győzelem és bajnoki vezetés Browningtól

A Formula-3-asok főversenye nyitotta a vasárnapi programot a Red Bull Ringen. A pole-ból Luke Browning indulhatott, és hiába autózott szinte végig DRS-távolságon belül hozzá képest a második helyre felzárkózó Dino Beganovic, a Williams-akadémista megőrizte a vezetést a teljes futamon, így behúzta idei második győzelmét.

Ez pedig a bajnokságban is nagy lépés Browning számára, hiszen mivel az eddig élen álló Leonardo Fornaroli ma csak nagy felzárkózás – és néhány rivális büntetése – után jött fel a két pontot érő kilencedik pozícióba, a brit magához ragadta a vezetést összetettben.

f3



Browning mögött az utolsó körökben indult meg az adok-kapok a dobogó többi fokáért: Gabriele Mini végül nagy csatában lenyomta Beganovicot, ezzel a tabellán is átvette a második helyet. Christian Mansell nagy felzárkózás után, a hajrában a pódiumért csatázva lett negyedik, Oliver Goethe pedig az ötödik, míg a pontszerzők sorát Nikola Tsolov, Arvid Lindblad, Laurens van Hoepen, Fornaroli és Alex Dunne zárta.

 

F2: Bortoleto először nyert

Már a start előtt drámák történtek a Formula-2-esek főfutamán, hiszen a pole-pozíciós Dennis Hauger – három társához hasonlóan – lefulladt a felvezető kör elején, így letolták őket a rajtrácsról. Joshua Dürksen így egyedül rajtolhatott az első sorból, és bár megtartotta a vezetést, a negyedik körben Gabriel Bortoleto, majd nem sokkal később Franco Colapinto is megelőzte.

Kettejük között azonban taktikai eltérés volt, Bortoleto ugyanis már a nyolcadik körben kiállt kereket cserélni a szuperlágyról, míg az így az első helyet megöröklő Colapinto hosszan kint maradt a lágy abroncsokon.

f2-bortoleto-spielberg

Az argentin az utolsó nyolc körre kapta meg a szuperlágyakat, és végül több előzést bemutatva egészen a második helyig zárkózott vissza a Williams növendéke. Bortoletót viszont már nem érte utol, így a McLaren kötelékeibe tartozó tavalyi F3-as bajnok brazil megszerezte karrierje első győzelmét az F2-ben.

Bortoleto és Colapinto mellé Isack Hadjar állhatott még fel a dobogóra, megelőzve camposos társát, Pepe Martit. A bajnokságot vezető Paul Aront megbüntették, mert bemozgott védekezés közben féktávon, így visszasorolódott a hatodik helyre Enzo Fittipaldi mögé, ezzel pedig Hadjar közelített rá az összetett tabellán. Dürksen, Cordeel, Barnard és O’Sullivan még a pontszerzők között.

Az F1-be tartó Prema-párosnak újabb pocsék hétvégéje volt: a Mercedes-junior Andrea Kimi Antonelli a kerékcserék során fulladt le a bokszban, míg a szombati sprintet megnyerő Oliver Bearman alatt egyszerűen lelassult az autó.

Az F2-es főfutam végeredménye:

1. Gabriel Bortoleto Invicta Racing
2. Franco Colapinto MP Motorsport
3. Isack Hadjar Campos Racing
4. Pepe Martí Campos Racing
5. Enzo Fittipaldi Van Amersfoort Racing
6. Paul Aron Hitech Pulse-Eight
7. Joshua Duerksen PHM AIX Racing
8. Amaury Cordeel Hitech Pulse-Eight
9. Taylor Barnard PHM AIX Racing
10. Zak O'Sullivan ART Grand Prix
11. Jak Crawford DAMS Lucas Oil
12. Victor Martins ART Grand Prix
13. Dennis Hauger MP Motorsport
14. Andrea Kimi Antonelli Prema Racing
15. Juan Manuel Correa DAMS Lucas Oil
16. Rafael Villagómez Van Amersfoort Racing
17. Kush Maini Invicta Racing
18. Roman Staněk Trident
  Ritomo Miyata Rodin Motorsport
  Richard Verschoor Trident
  Oliver Bearman Prema Racing
  Zane Maloney Rodin Motorsport
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: