DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

F1 Academy: Az Emirátusoktól Uruguayon át a Fülöp-szigetekig

Egy emirátusokbeli testvérpár és egy kínai származású brit-kanadai hölgyversenyző bejelentésével lassan kialakul az F1 Academy első szezonjának mezőnye.

Formálódik az F1 által létrehozott, hölgyversenyzőknek szóló Formula–4-es nevelősorozat első szezonjának mezőnye, hiszen a 15 ülésből 12 már elkelt. Legutóbb az emirátusokbeli Al Qubaisi-testvérek csatlakozását jelentették be, a 2018 óta formulaautózó Amna és az F4-ben egy évvel később debütáló, nővérénél valamivel sikeresebb Hamda egyaránt az MP Motorsport versenyzője lesz.

alqubaisi



Harmadik társuk nem ismert még, akárcsak az ART és a Prema harmadik versenyzője, előbbinél a svájci Lena Bühler és a korábban főként sportautózó német Carrie Schreiner, utóbbinál pedig a brit Chloe Chong és a magát már Amerikában is megmérettető Fülöp-szigeteki Bianca Bustamante bejelentése történt meg.

A Campos már mindhárom versenyzőjét megnevezte: a spanyol Nerea Marti a W Seriesben dobogókat szerzett korábban, az uruguayi Maite Caceres és a francia Lola Lovinfosse pedig most készül letenni a névjegyét a nemzetközi autósportban. A legerősebbnek kétségkívüli a Rodin Carlin istálló triója tűnik, hiszen a két brit Abbi Pulling és Jessica Edgar, valamint a kanadai Megan Gilkes is szép eredményeket ért el az elmúlt években a brit Formula–4-es színtéren.

Az F1 Academy szezonja április végén Spielbergben kezdődik majd, az egyes futamok olyan események betétprogramjában kapnak helyet, mint a monzai WEC-forduló, a zandvoorti DTM-hétvége, vagy az európai NASCAR-sorozat valenciai állomása, míg a koronát a szezonra az austini évzáró teszi fel, mely az USA Nagydíj betétprogramja lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: