F1 hírek
Briatore a Vettel-mániát gúnyolja
A Ferrari hazájában hirtelen drámaian megnőtt Sebastian Vettel népszerűsége, amely előtt Flavio Briatore értetlenül áll. Odaszúrt a V6-os motoroknak is, melyek semmit nem adtak az F1-nek.
részletekRoberto Merhi lesz a Manor másik pilótája
Három nappal az Ausztrál Nagydíj első edzésének kezdete előtt a Manor végre bejelentette, ki lesz a másik pilótája Will Stevens mellett a szezonnyitón. A spanyolt csak az év első futamaira igazolták.
részletekTAG Heuer: Három évtized a McLarennel
A svájci óragyártó és a wokingi istálló immár három évtizede harcol együtt a sikerekért, amiből ki is jutott nekik bőven, többek közt olyan nagyságoknak köszönhetően, mint a legendás Ayrton Senna.
részletekToto Wolff is megszólalt Alonso balesetéről
A Mercedes motorsport-igazgatója úgy véli, hogy a McLaren nem simíthatja el egyszerűen a tudomására jutott információkat Fernando Alonso F1-es balesetével kapcsolatban.
részletekHülkenberg: A gumik segíthetik a Force Indiát
A középmezőny szimpatikus német pilótájának korábban sosem hozott szerencsét Melbourne. Pedig kifejezetten kedveli a pályát, és reméli, hogy a futam során profitálhatnak a stratégiából.
részletekManor-ülés: Roberto Merhi lehet a befutó?
Sajtóhírek szerint igen, a Manor állítólag már a kérvényt is benyújtotta, hogy a spanyol F1-es szuperlicenszet kaphasson. Ami nem jött össze neki a Caterhamnél, sikerülhet a másik kiscsapatnál.
részletek"Hamilton bajnok lesz, Verstappen túl fiatal"
Az 1996-os világbajnok, Damon Hill így vélekedik dióhéjban az F1-es mezőny két fontos szereplőjéről. Szerinte a következő években honfitársa még egy vagy két bajnoki címet nyerhet.
részletekHamilton a tavalyinál is jobb idényre készül
Lewis Hamilton máris az idei bajnokság legfőbb esélyeseként érkezik a szezonnyitóra, ám a brit nem akarja elbízni magát, hiszen a jól sikerült tesztekkel együtt is azt érzi, a sötétben tapogatózik.
részletekMassa és Bottas most nem dobnák el a pontokat
A Williams párosa eltökélt azt illetően, hogy határozottabb szezonkezdetet produkáljanak idén, mint tavaly, amikor sem Felipe Massa, sem Valtteri Bottas nem használták ki a lehetőségeiket.
részletekRosberg: Lewis csak az ellenfelek egyike lesz
A német versenyző, aki az előző szezon végén kikapott csapattársától, nem titkolja, mi a célja idén: legyőzni mindenkit, és elhódítani a világbajnoki címet. Több versenyt akar nyerni, mint tavaly.
részletekRicciardo mentette meg az Ausztrál GP-t?
Melbourne mosolygós hőse - Daniel Ricciardo már azelőtt megkapta ezt a címet, mint hogy pályára lépett volna - a szervezők szerint ugyanis neki köszönhető, hogy nőtt az eladott jegyek száma.
részletekA Duna és a Petőfi TV-n kezdődik a Formula-1
Az idei szezonban már senki ne az M1 csatornán keresse a Formula-1 magyar közvetítését - a sport ebben az évben kétszer is költözni fog a közmédián, a kínálat azonban már most is bővül.
részletek