DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az F1 legújabb lovagját nem érdeklik az autók

A Williams nemrég lovagi címet kapó társalapítója, Sir Patrick Head újabb rangos kitüntetést vehetett át – emellett egy meglepő kijelentést is tett: valójában nem érdeklik az autók, de igazán még a versenyautók sem.

A most 69 éves brit szakember 1977-ben jelen volt a Williams Grand Prix Engineering alapításánál, egészen néhány évvel ezelőttig pedig vezető szerepet töltött be az istálló életében. Idén június 13-án, II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapján kapta meg a lovagi rangot. Patrick Head, aki azóta nevében viselheti a Sir előtagot, ezúttal újabb elismerésben részesült: a 21. születésnapját ünneplő MIA (Motorsport Industry Association, a világ vezető kereskedelmi társulása a motorsport-ipar területén) éves díját vehette át a szervezet vezetőjétől, Lord Draysontól.

Head, Frank Williams és Alan Jones 1979-ben


„Ezt a díjat nagy becsben tartják, és hatalmas meglepetésként ért engem. Fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt, kiváló mérnökökkel, teljes pályafutásom során” – mondott köszönetet Patrick Head a kitüntetésért, majd egy elsőre meglepő tényt is elárult: hiába tanúskodik másról motorsportban töltött 45 éves pályafutása, valójában hidegen hagyják az autók.

„Az emberek elég gyakran meglepődnek, engem ugyanis a legcsekélyebb mértékben sem érdekelnek az autók. Még abban sem vagyok biztos, hogy a versenyautók érdekelnek, a mérnöki munka azonban annál inkább, az autók mögött álló folyamatok pedig mindig lenyűgöztek, csakúgy, mint a más mérnökökkel való közös munka, hogy megoldjuk a problémákat, és működésre bírjuk őket” – magyarázta Sir Patrick.

Az MIA díját számos Formula-1-ben érdekelt figura kapta már meg, a csapatvezetők és szakemberek közül Sir Frank Williams, Adrian Newey, Ross Brawn és Ron Dennis, a versenyzők soraiból John Surtees, Sir Stirling Moss és Sir Jackie Stewart, továbbá Bernie Ecclestone.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: