F1 hírek
A Ferraritól igazolt új szakembert a Haas
Az amerikai csapat már javában készül az Ausztrál Nagydíjra – no, nem az ideire, hanem a 2016-osra, hiszen a tervek szerint az akkori szezonnyitón fognak bemutatkozni az F1-ben.
részletekÍgy kerülne a Williams a Mercedes elé
Sokan – többek között Niki Lauda is – úgy vélik, a Williams lehet idén az F1-es világbajnoki címvédő Mercedes legközelebbi kihívója. A nagy kérdés azonban az: mivel kerülhetnek az ezüstnyilak elé?
részletekAlonso gőzerővel készül első idei versenyére
Ami, ha minden igaz, akkor a március 27-29-i Maláj Nagydíj lesz. A kétszeres F1-es világbajnok azt is elmondta, sajnálja, hogy az Ausztrál Nagydíjat kihagyni kényszerül, de jó kezekben lesz autója.
részletekBianchi apja fejeket követel fia balesetéért
Nemrégiben a német Bild számolt be arról, hogy a tavalyi F1-es Japán Nagydíjon súlyos fejsérülést szenvedő Jules Bianchi még mindig kómában van. Ma az olasz sajtóban a pilóta családja is megszólalt.
részletekMagnussen harcias, de nem vár győzelmet
A McLaren beugró versenyzővel kezdi az F1-es szezont, a tavalyi melbourne-i dobogós, Kevin Magnussen készen áll a kihívásra, bár arról nincsen sok elképzelése, mit várhat autójától.
részletek"Szörnyű bajban van a McLaren"
Legalábbis a csapat egykori pilótája és a jelenlegi Sky Sports-kommentátor Martin Brundle szerint, de úgy véli, van visszaút és nem szeretné előre leírni a wokingi alakulatot.
részletekButton: A pályát ismerjük, az autót nem
Jenson Button nem igazán tudja, mi vár rá az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén, abban viszont biztos, hogy pályafutása új szakaszba lép. A McLarentől fejlődést, Kevin Magnussentől sikeres beugrást remél.
részletekMéhes meglátása: Univerzális sajtóanyag
Ha kedves olvasóink F1-es csapat alapításán törnék a fejüket, segítünk egy kicsit: ne töltsenek túl sok időt a szezonnyitó előtti sajtóközlemény összeállításával, kapnak tőlünk egy konyhakész anyagot.
részletekCsak akkor nyer a Mercedes, ha nem hibázik
Így vélekedik technikai főnökük, Paddy Lowe, aki kijelentette, jobban állnak, mint tavaly ilyenkor, ám a mézesmadzagot is elhúzta az F1-es rivális csapatok előtt.
részletekRicciardo: Jobban állunk, mint tavaly ekkor
Pedig az ausztrál F1-es pilótának akkor is sikerült dobogóra érnie hazai pályán. Célja, hogy megnyerje a Mercedes mögött vívott csatát – azt nem hiszi, hogy őket le lehetne győzni.
részletekMerhit nem a pénz miatt igazolta le a Manor
A Manor újonnan igazolt spanyol versenyzője nem tudja, hogy meddig versenyezhet a csapatnál, de kategorikusan kijelentette, nem a pénz miatt kap lehetőséget Will Stevens mellett.
részletekBriatore: Alonso ok nélkül ütközött
Könnyű némi iróniát felfedezni Flavio Briatore nyilatkozatában, akinek egykori versenyzője maga is „ok nélkül” rohant falnak a múltban, az olasz azonban most megpróbált válaszokat találni az esetre.
részletek