F1 hírek
Senki nem akar Manor-csapatfőnök lenni?
Két, az F1-ből jól ismert személy is nemet mondott a Manornak, amely istálló csapatfőnököt keres magának a következő szezonra, miután a jelenlegi vezetőség hamarosan távozik.
részletekA Honda örül Alonso humorának
Fernando Alonso a Brazil Nagydíj hétvégéjén a címlapokra került az időmérő alatt mutatott vicces megnyilvánulásaival, a Honda szerint pedig sokat segít a csapatnak a spanyol ezen mentalitása.
részletekFerrari: 2016-ban csak a győzelem elfogadható
Maurizio Arrivabene egyetért Niki Laudával, szerinte is olyan fejlődést sikerült elérnie a Ferrari F1-es csapatának, hogy a Mercedes jogosan féltheti meglévő pozícióját a mezőnyben.
részletekMajdnem feladta F1-es álmait Rossi
Brazíliában idei utolsó Formula-1-es versenyét teljesítette a Manor amerikai pilótája, aki elárulta: a 2015-ös szezonban kis híján az IndyCar mezőnyében kötött ki.
részletekMiben hasonlít Hamilton és Schumacher?
A britek korábbi egyetlen háromszoros világbajnoka, Jackie Stewart úgy véli, az elmúlt évek F1-es élmezőnye nem épp a legerősebbek közé tartozik, de így nyert korábban Schumacher és Vettel is.
részletekFerrari: Vettel eleinte diktálni akart
Úgy érkezett új F1-es csapatába, hogy makacs elképzelései voltak a tennivalókról – a négyszeres világbajnok aztán hamar engedett. Kimi Raikkönennel való jó kapcsolata is közrejátszik teljesítményében.
részletekLotus-Renault: Bejelentés Abu Dhabi előtt?
A visszatérés hivatalos megerősítése már a szezonzáró F1-es futam előtt megtörténhet, habár végleges jóváhagyás továbbra sem született. A Lotus várja, hogy együtt dolgozhassanak 2016-ban.
részletekHamilton: Szingapúr óta nincs rendben valami
A szingapúri futam óta Lewis Hamilton minden időmérőn kikapott Nico Rosbergtől, s futamon is csak egyszer győzte le úgy, hogy ahhoz nem kellet a német vagy autója hibája. A bajnok az okot keresi.
részletekMennyit javult egy év alatt a Honda-motor?
A kör bezárul Abu Dhabiban: pontosan egy évvel ezelőtt, a 2014-es futam utáni teszten mutatkozott be a japánok F1-es erőforrása a McLaren autójában. Már akkor látszott, hogy nincs minden rendben…
részletekVerstappen úgy gondolkodik, mint Schumacher
Dicshimnuszokat zengenek a szakértők a „fizika törvényeire rácáfoló” holland F1-es pilótáról, akinek autókezelését Lewis Hamiltonéhoz, gondolkodásmódját pedig Michael Schumacheréhez hasonlítják.
részletekMindenki önmagáért: nehéz helyzet az F1-ben
Az új motorformula tavalyi bevezetését nehezen nevezhetnénk sikertörténetnek, a tűzoltásként „meghívott” független gyártó körül pedig csak újabb viták lángolhatnak fel. Mindenki a saját érdekét védi.
részletekHakkinen nem bízik Raikkönenben
A finnek korábbi F1-es világbajnoka nem tudja kijelenteni, hogy jövőre ismét a legjobb Kimi Raikkönent láthatjuk. Szerinte ha így lenne, a ferraris már ebben a szezonban gyorsult volna.
részletek