F1 hírek
Exkluzív: Lauda nem hisz Alonsónak
Míg Fernando Alonso szerint a Mercedes idén még a korábbinál is nagyobb fölénnyel söpri majd le az üldözőket a színről, addig Niki Laudaűgy véli, biztosan nem lesz könnyű dolguk idén.
részletekNem stabil az F1, így nem jön a Volkswagen
A német gyártó szerint jelenleg nem kiszámítható az F1, túl sok a bizonytalanság, a szabályváltoztatás, így számukra nem éri meg pénzt fektetni ebbe a projektbe.
részletekAlonso: Csak mi verhetjük meg a Mercedest
A spanyol F1-es pilóta továbbra is úgy gondolja, hogy csak ők verhetik meg az uralkodó Mercedest, de azt is hozzátette, hogy legkorábban 2017-ben kerülhet erre sor.
részletek"Felkészültek vagyunk, de tetszik a Ferrari"
Niki Lauda szerint az időmérő megváltoztatása jó lépés, az idei Ferrari a saját korább F1-es autóját idézi fel benne - azt viszont hangsúlyozta, hogy nyílt lapokat majd csak Melbourne-ben láthatunk.
részletekBernie Ecclestone áll az új időmérő mögött?
A McLaren versenyigazgatójának szavaiból úgy tűnik, ő sürgette a változást. A csapat részéről úgy vélik, az új rendszer jobb lesz, és a Mercedes többször elveszítheti az elsőséget.
részletekA Force India villantott, a Ferrari betlizett
Némi meglepetésre Nico Hülkenberg autózta fölényesen a legjobb időt a 3. barcelonai tesztnap első felében. A Renault lágy gumin körözött délelőtt, a Ferrari meg leginkább sehogy...
részletekA Manor meglepetést okozna Ausztráliában
Az első két napon tesztelő Pascal Wehrlein és az istálló új vezetője is egyetértenek abban, hogy a számos változáson átesett Manor előreléphet a 2016-os F1-es szezonban – akár az első versenyen.
részletekA Mercedes elárulta a pilótacseréjének okát
Nem sokkal a mai F1-es tesztnap kezdete előtt közölte a Mercedes, hogy változtat a meghirdetett beosztáson – most azt is elárulták, hogy miért döntöttek a napfelezés mellett.
részletekDöntöttek a fejvédelem bevezetéséről
A BBC beszámolója szerint nem az F1-es kvalifikációs rendszer radikális átalakítása volt az egyetlen nagy horderejű döntés a sportág vezetőinek keddi svájci csúcstalálkozóján. Küszöbön a változás.
részletekGrosjean: Katasztrófa a fordított rajtrács
A szurkolók nagyobb hányada egy friss kimutatás szerint ellenzi a fordított rajtrács koncepciójának bevezetését az F1-ben, ami ellen most egy versenyző is kikelt a francia Romain Grosjean személyében.
részletekRicciardo örül az ultralágy abroncsoknak
Daniel Ricciardo szerint az ultalágy abroncsok bevezetése jót fog tenni az F1-es mezőny számára, eddig ugyanis nagyon elégedett az új keverékkel – ahogyan összességében a Red Bull-lal is.
részletekMiről szóljon az év? „McLaren, Honda, Alonso”
Vettel vagy Rosberg helyett a barcelonai teszt második napja Fernando Alonsóról szólt. A McLaren-Honda spanyolja fényévekkel jobban kezdett most, mint a tavaly.
részletek