DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

A Williams állítja: NEM ezért kellett Stroll!

A Ferraritól érkezett a Williamshez a korábbi olasz F4-es bajnok, akinek nem tetszett a maranellói akadémia – a grove-iak állítják, hogy nem a papa pénzére pályáznak.

A 17 esztendős Lance Stroll a tavalyi évet a Ferrari akadémiáján töltötte, ám ez nem igazán felelt meg az igényeinek – a sajtó előtt legalábbis a semmiképp sem kedvező basic jelzőt használta rá –, így a télen a Williamshez igazolt, ahol fejlesztőpilótai pozícióba került. Az idén az F3-as Európa-bajnokság bajnoki címére törő Stroll a szezon során több versenyhétvégére is elkíséri a csapatot, sok időt tölt majd a Williams szimulátorában, s igyekszik minél jobban megismerni az istálló működését.

Stroll hátterét ismerve egyesek azt feltételezték, hogy a Williams számára a fiú szerződtetése voltaképpen egy eszköz arra, hogy megszerezzék édesapját, a dúsgazdag (s nem mellesleg autóőrült) Lawrence-t részvényesnek. A cég vezérigazgatója, Mike O’Driscoll viszont határozottan cáfolta ezt hétfőn, a csapat legfrissebb pénzügyi eredményeit ismertetve – a Motorsport.com idézi nyilatkozatát:

„Sosem beszéltünk Lawrence-szel arról, hogy részvényes lehetne nálunk, jelenleg nagyon erős a részvényesi struktúránk. Franké többségi tulajdon, Brad Hollingernek 15, Petrick Headnek pedig 10 százaléka van, míg a fennmaradó rész szabadon kering a piacon. Nem beszéltünk sem Lawrence-szel, sem mással arról, hogy esetleg befektetne a csapatba.”

williams_bah_cs



Brad Hollinger egyébként kedden került be a Williams igazgatótanácsába igazgatóként, miután nemrég növelte a részesedését a Toto Wolff által eladott részvények megvásárlásával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: