F1 hírek
Massát megdöbbentette a Haas tempója
A brazil szerint az egész időmérő legnagyobb meglepetését szolgáltatták az amerikaiak, s részben miattuk nem sikerült bejutniuk a Q3-ba. Eközben Bottas megismételné Sepangban látott taktikai húzását.
részletekRemekelt a Haas: Most Grosjean sem káromkodik
Suzukában újabb mérföldkőhöz érkezett rövid F1-es karrierje során a Haas, hiszen első alkalommal jutottak be mindkét autójukkal az időmérő utolsó szakaszába. A pilóták remélik, a csapat most már megtartja összeszedett formáját.
részletekRaikkönen: Nem vagyunk taktikai hátrányban
Kimi Raikkönen szerint a rivális Red Bull csapata nem élvez előnyt a Ferrarihoz képest, annak ellenére, hogy eggyel kevesebb lágy szettet használtak az időmérőn, mint az olaszok.
részletekRicciardo szoros hármas csatára számít
A Red Bull versenyzői ezúttal nemcsak a Mercedesektől, hanem a Ferrariktól is kikaptak az időmérőn, a sepangi győztes szerint azonban roppant szoros lehet a küzdelem a három istálló között vasárnap.
részletekJames Allison nem lesz a Renault-é
A Ferraritól nyáron távozó brit szakembert több csapattal is hírbe hozták már, de sajtóhírek szerint a tiszteletben álló mérnök nem akarja ismét a csúcsra vezetni az enstone-i gárdát.
részletekVettel nem tudott mit kezdeni Raikkönennel
Sebastian Vettel nem teljesen elégedett a Japán Nagydíj időmérőjén elért 4. helyezésével, hiszen elmaradt csapattársa mögött. Büntetés miatt még hátrébb is kerül a rajtrácson, de így is szoros csatát vár a Red Bull ellen.
részletekTovább gyűrűzik a bahreini teszt ügye
Az FIA arra kérte az F1 gumiszállítóját, a Pirellit, hogy hivatalos levélben magyarázzák el a csapatoknak, miért lényeges számukra, hogy az egyik előszezoni tesztet Bahreinbe vigyék 2017-ben.
részletekButton elmondta, miért esett ki a Q1-ben
Borzalmasan alakult a McLaren-Honda brit versenyzője számára az F1-es Japán Nagydíj kvalifikációja: a 2009-es világbajnok szerint egyszerűen ennyi van az autójukban a suzukai pályán.
részletekHamilton: Már két éve a 2. helyről nyerek itt
Bár hajszálnyival elmaradt csapattársától az időmérő hajrájában, Lewis Hamilton a hétvége során tett előrelépéseinek tudatában mégsem csalódott a végeredmény miatt. Nico Rosberg a nehéz rajttól tart.
részletek13 ezred döntött a pole-ról Suzukában
Elképesztően szorosan alakult a Mercedesek csatája az F1-es Japán Nagydíj időmérőjén, s bár a Q3 elején úgy tűnt, Hamilton Rosberg fölé kerekedhet, mégis a német örülhetett a legjobban a végén.
részletekIntegetésre kötelezik a pilótákat
Természetesen nem arról van szó, hogy a közönséget kell ilyen formában köszönteniük, hanem azokra a helyzetekre vonatkozik az előírás, mint amilyen a múlt hétvégén is fellépett Carlos Sainz esetében.
részletekRosberg az időmérő előtt sem talált legyőzőre
A korábbi esőzések miatt kissé álmoskásan indult az F1-es Japán GP utolsó gyakorlása, amelynek végén ismét a német vb-éllovas bizonyult a leggyorsabbnak. Őt a Ferrarik és a Red Bullok követték.
részletek