DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap
F1

Hadjar majdnem elgázolta a szerelőit

Különösen a bokszutcában voltak trükkösek a körülmények a francia szerint, amit majdnem a saját bőrén tapasztalt meg – de végül így is dobogóra állt az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon.

Karrierje egyik legerősebb versenyét produkálva végzett harmadik helyen Isack Hadjar Brazíliában, de saját bevallása szerint kis híján eltrafálta a szerelőit a verseny végi bokszkiállása során az újra rázendítő esőben.

Hadjar a második etap elején még a későbbi győztes Lando Norrisra is veszélynek tűnt a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíjon, aztán egy megcsúszás után Max Verstappen utolérte, és a holland elengedésére kérték. A harmadik helyet így is megőrizte, aminek szemlátomást örült a Red Bull-os:

hadjar-redbull-f1-futam-brazil



„Nagyon-nagyon nehéz volt, nagy kihívást jelentett” – kezdte értékelését Hadjar. „Különösen váltani az intermediate gumikról a lágyakra, el kellett kerülni a tócsákat. Rendkívül nehéz volt, főleg a bokszutcában láthattuk, mennyire trükkös volt vezetni. Aztán a végén megint több eső jött…”

„Szóval örülök, hogy a harmadik helyen állhatok ma. De kevesebb hibát kell elkövetni, mert elkerülhettem volna a kínos helyzetet Maxszal. Úgyhogy elnézést szeretnék kérni, mert abban az etapban jobban a pályán tarthattam volna az autót” – fogalmazott önkritikusan a francia.

A hajrában az eső erősödésekor Kimi Antonelli fenyegetően közelített rá. Amikor erről kérdezték, Hadjar elárulta, hogy majdnem necces pillanatokat élt át a bokszutcában, amikor kiállt intermediate gumikért:

„Nagyon nehéz volt, hiszen közvetlenül mögöttem jött – gyakorlatilag teszteltem neki a tapadást! Láttam, hogy próbál kóstolgatni, miközben én mintha jégen autóztam volna, ahogy ő is. De jól kezeltem… aztán majdnem eltrafáltam a bokszutcai csapatomat, amikor kiálltam!” – árulta el félig nevetve. „De fantasztikus munkát végeztek, nyugodtak maradtak, és gyors is volt a kerékcsere. Úgyhogy nagy köszönet nekik!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: