Zak Brownt lenyűgözték a Max Verstappennel korábban lefolytatott tapogatozó jellegű beszélgetések, és bár ismét hangsúlyozta, hogy nagyon elégedett Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, elismerte, hogy a távolabbi jövőt illetően szívesen dolgozna együtt a hollanddal.
Verstappen egy hónapja hosszabbította meg egészen 2030-ig a szerződését a Red Bull-lal, ám előtte több másik istállóval is szóba hozták, köztük a McLarennel is. Brown rendre hangsúlyozta, hogy marad náluk a Norris–Piastri duó, most viszont a holland De Telegraafnak elismerte, hogy voltak beszélgetések a négyszeres világbajnokkal – és lenyűgözte őt a pilóta:

„Előző nyáron beszéltem párszor Maxszal. Egyszerűen csak azért, mert jobban meg akartam ismerni. Ha most egy szóval kellene leírnom, akkor az egy olyan kifejezés lenne, ami a beszélgetések előtt nem jutott volna eszembe – konkrétan: elbűvölő. Fogadok, hogy aki nem ismeri jól, nem jellemezné így.
„De engem lenyűgözött, ízig-vérig versenyző. Igazán lenyűgözőnek találom, ahogyan koncentráltam és ahogy versenyzői szempontból az autósportra tekint. Látható, mennyire elfoglalt a GT3-as programjával, és mennyire komoly a technikai tudása. Fernandóra is ugyanez volt jellemző” – állította párhuzamba Alonsóval a McLaren vezérigazgatója, aki felidézte, hogy a spanyol annak idején az Indy 500-ra készülve például a repülőúton is folyamatosan előző évi fedélzeti kamerás felvételeket nézegetett.
Brown most is hangsúlyozta, hogy nem akar hozzányúlni a versenyzői párosukhoz, de immár nem zárta ki, hogy egy napon együtt dolgozzon Verstappennel: „Rendkívül boldog és elégedett vagyok a jelenlegi felállásunkkal. A beszélgetések tapogatozó jellegűek voltak, hogy jobban megismerjük egymást. Mert sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. De személyes szempontból sokkal jobban lenyűgözött, mint amire számítottam.”
„Úgy érzem, tényleg tudnék versenyezni ezzel a sráccal. Már csak azért, mert utálok ellene versenyezni!” – jegyezte meg tréfásan a wokingiak vezére. „Az ajtó továbbra is tárva-nyitva Max előtt. 2028-ra, 2029-re vagy bármelyik évre. Élveztem, hogy jobban megismerhettem, és szeretnék vele dolgozni egy nap.”