DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat
F1

Antonelli elégedett, szerinte jól segítette Russellt

A hetedik helyen végzett az F1-es Olasz Nagydíj időmérőjén, de Kimi Antonelli számára ezúttal nem a saját eredménye volt a legfontosabb, hanem a csapat érdekei élveztek elsőbbséget.

Kimi Antonelli számára egészen más feladatot tartogatott a Formula–1-es Olasz Nagydíj időmérője, mint a mezőny nagy részének. A Mercedes olasz versenyzője a motorcsere miatt kapott rajtbüntetés következtében eleve a rajtrács végére került, így a kvalifikáción elsősorban George Russell segítése volt a feladata.

Antonelli több alkalommal is szélárnyékot adott csapattársának, aki végül a második rajthelyet szerezte meg Pierre Gasly mögött. Az olasz úgy érzi, teljesítette, amit a csapat kért tőle: „Ezt kellett tennem. A csapat ezt kérte tőlem, én pedig természetesen megtettem, amit kellett, és próbáltam annyit segíteni, amennyit csak lehetett.”

antonelli-monza-1



Mivel a saját eredménye a büntetés miatt nem bírt különösebb jelentőséggel, Antonelli egy ponton egyedül is teljesített egy gyorskört, amely azonban korántsem volt ideális_ „Az a kör, amelyet egyedül futottam, kicsit furcsa érzés volt, és biztosan nem volt tiszta kör.”

A Mercedes versenyzője hangsúlyozta, hogy ezen a szombaton a csapatérdek volt az első, ezért nem is bánta, hogy saját eredménye helyett Russell támogatására kellett koncentrálnia: „A mai büntetés miatt jó csapattársnak kellett lennem, és annyit segítenem, amennyit csak tudtam. Szerintem ezt jól csináltam, és örülök, hogy végül működött.”

antonelli-monza-2

Antonelli ugyanakkor vasárnap már a saját versenyére összpontosíthat. A mezőny végéről rajtolva elsősorban arra készül, hogy sértetlenül átvészelje a rajt utáni első kritikus kanyarokat, mielőtt megkezdi a felzárkózást.

„Megpróbálunk kimaradni a bajból az első két sikánnál, aztán természetesen igyekszünk minél gyorsabban áthámozni magunkat a forgalmon az első néhány körben, hogy utolérjük a gyorsabb autókat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: