DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök
F1

Nem fejleszti tovább idei autóját az Aston Martin

Még a súlyból faragnak le valamennyit a következő hétvégéken, de utána már nem nyúlnak gyakorlatilag az idei versenygéphez – a 2027-esen pedig szinte mindent kicserélnek.

Már csak néhány súlycsökkentést célzó újítás érkezik Bakuban, más aerodinamikai fejlesztés nincs tervben az Aston Martinnál – árulta el a csapat F1-es technikai igazgatója, Enrico Cardile. A jövő évi konstrukció viszont alapjaiban eltérhet az ideitől.

A többségtől eltérő stratégiát választott a sereghajtók közé kerülő Aston Martin idén a Formula-1-es fejlesztéseket illetően, hiszen több apróság helyett egyetlen nagy csomagban érkeztek a fejlesztéseik az autóhoz a Magyar Nagydíjon – nem véletlen, hogy már-már érdemes volt B autóról beszélni.

aston-martin-f1-auto-2026



Ám mint azt Cardile a csapat honlapján megjelent interjúban elárulta, más jelentős újításra már nem kell számítanunk tőlük 2026-ban: „Magyarország után hoztunk néhány finomítást, módosítást az első szárnyhoz és a padlólemezhez Zandvoortban. De ezek lesznek az utolsó tervezett aerodinamikai fejlesztések az autóhoz.”

„Az egyetlen kivétel az lenne, ha a 2027-es autó fejlesztése közben találnánk valamit, amit érdemes lenne idén a pályán kipróbálni, hogy felmérjük a korrelációt. De jelenleg nincs más betervezve. Még befejezzük a súlycsökkentési programunkat, erre nagyjából Baku körül kerül sor. Bakutól kezdve viszont gyakorlatilag az autó végleges verziójával fogjuk teljesíteni az idény hátralévő részét.”

Ami viszont a 2027-es konstrukciót illeti, a technikai igazgató szerint gyakorlatilag a teljes autót kicserélhetik a következő idényre: „Minden egyes alkatrész új lesz. Mindent továbbfejlesztünk. Koncepcionális az idei autóval választott irány továbbgondolása lesz. Most a megfelelő úton haladunk, de nem vagyunk ehhez kötve.”

„Fogalmazzunk úgy: a 2027-es projektet illetően nem szabtunk magunknak semmilyen korlátot azt illetően, hogy bármit is átvigyünk az előző autóról. Ilyen értelemben ez egy teljesen új autó lesz, és megadja nekünk a szabadságot és azt a gondolkodást, hogy elérjük, amit akarunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: