A Red Bull számára nem alakult könnyen a Magyar Nagydíj hétvégéje, ennek ellenére Max Verstappen végül a második helyen ért célba a Hungaroringen. A négyszeres Formula–1-es világbajnok a leintés után elárulta, a futam előtt egyáltalán nem számított arra, hogy dobogóra állhat: „Nem számítottam arra, hogy ma dobogón végzek. De keményen megdolgoztunk érte.”
Verstappen szerint a jó rajt és a megfelelő stratégiai döntések alapozták meg az eredményt: „A rajtom rendben volt, így át tudtam jutni az első és a második kanyaron. Az első bokszkiállás után sikerült Lewis elé visszakerülnöm az egyes kanyar féktávján. Utána már csak az volt a cél, hogy életben tartsuk a gumikat, és a stratégiával is a megfelelő döntéseket hozzuk meg.”

„Nagyon örülök annak, hogy végül itt második lettem” – mondta a holland, majd külön kitért arra a manőverre is, amellyel nem sokkal az első kerékcserék után visszaelőzte Lewis Hamiltont:
„Láttam a lehetőséget. Ez volt az egyetlen esélyem. Egyszerűen megpróbáltam. Jók vagyunk féktávon, ez segített, de minden teljesen kontroll alatt volt.”