Akár már a hétvégén bejelenthetik, hogy október első hétvégéjén Malajziában rendeznek Formula-1-es futamot az iráni háborús konfliktus miatt törölt versenyek helyett. Sajtóhírek szerint pedig az idény mégsem Portimaóban, hanem Imolában zárulhat, ha Katart és Abu Dhabit is le kell fújni.
Egy darabig jó esély mutatkozott arra, hogy az Azerbajdzsáni és Szingapúri Nagydíjak közötti üres október 4-i hétvégére visszaillesszék az áprilisban törölt Bahreini Nagydíjat, ám mivel az utóbbi hetekben a korábbi megállapodásközeli helyzet után megint eszkalálódott a konfliktus, ezt gyakorlatilag mostanra ki lehet zárni.
Mivel azonban az évad vége is képlékeny, az F1 nem akarja megkockáztatni, hogy 22 alá csökkenjen a futamok száma, így a kinézett időpontra beilleszthetnek egy beugró fordulót. Korábban a jövőre eleve visszatérő Isztambult emlegették, amely nem is fekszik messze Bakutól, ám a napokban már Sepangot emlegették fő esélyesként erre.

Az 1999 és 2017 között F1-es nagydíjakat rendező maláj helyszín előnye, hogy egy repülőtér közelében található, ráadásul onnan pedig Szingapúr nincs messze, így logisztikailag is kivitelezhető lenne a beugrás. Sepang egyébként azok után mondott le anno az F1-es versenyről, hogy túl drágának ítélték meg a jogdíjakat.
Malajzia beugrása viszont olyannyira biztosnak tűnik mostanra, hogy a miniszterelnök jelezte a helyi sajtó, így a The Star szerint: az F1 kapcsán vasárnap bejelentést fognak tenni. Azaz Stefano Domenicali F1-vezérigazgató korábbi ígéretének megfelelően az októberi esetleges plusz verseny sorsa valóban eldőlhet még a nyári szünet előtt.
Portimao helyett Imola záróként?
A másik kérdés eldöntésével még akár szeptember közepéig is várhatnak Domenicali szavai alapján, mindenesetre pillanatnyilag arra sincs sok esély, hogy Katarba vagy Abu Dhabi biztonsággal el tudnak látogatni november végén és december elején.
Korábban úgy hírlett, a 2027-ben ismét versenyt rendező Portimao adhat otthont helyettük egy záró fordulónak december első hétvégéjén. Ám a The Race most arról ír, hogy a portugál pályán munkálatokat végeznének el a jövő évi F1-es visszatérés előtt, márpedig egy decemberi beugrás megcsúsztatná ezeket a folyamatokat.

Így került a képbe állítólag Imola, amely 2020-tól egészen tavalyig újra szerepelt a versenynaptárban: a koronavírus-járvány évében még csak beugróként, utána már állandó szerződéssel. Az idei szezonra kikerült a menetrendből, de az iráni háború ismét lehetőséget kínálhat az Emilia-Romagna régióban található klasszikus pályának.
Időjárás szempontjából Imola már kevésbé lenne ideális december eleji időponttal, hiszen 10 fok alatti hőmérsékletek valószínűek ilyenkor. Ugyanakkor viszont érv lehet az is, hogy akár épp ott lehet világbajnok a jelenlegi éllovas Kimi Antonelli – sőt, némi esélye még a Ferrarinak is van.
Akárhogy is, a szezon legvégével kapcsolatban aligha kapunk megerősítést még jó pár hétig, hiszen a Formula-1 az utolsó pillanatig kivárna, mielőtt lefújják a közel-keleti állomásokat.