Készek csapatutasítással meggátolni a versenyzőik csatáját, ha azzal a futamgyőzelmet veszélyeztetik – jelentette ki Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, azt azonban hangsúlyozta, hogy jelen fázisban akkor sem vennének el első helyet a pilótájuktól, ha történetesen hátrébb áll a vb-összetettben.
A Mercedesen belüli csapatutasítás kérdése azok után került elő, hogy előbb Kanadában vívtak kőkemény csatát a sprinten és a futamon egyaránt, majd Barcelonában szintén egymásnak feszült néhány kör erejéig. Ám míg Montrealban így is nyertek, addig a katalán helyszínen Lewis Hamilton elcsente előlük a győzelmet – még ha ebbe egy VSC-fázis is jelentősen közrejátszott.

Kimi Antonelliék már két héttel a futam után arról beszéltek, hogy Wolff-fal abban állapodtak meg, hogy ha hasonló helyzet állna elő, azaz külső rivális is adódna a győzelemért, akkor befagyaszthatják az egymás elleni harcot – és ezt most maga a Mercedes-vezér is megerősítette Spában:
„A barcelonai tapasztalatok után, ahol rengeteg időt veszítettünk, azt a küldetést tűztük ki magunk elé, hogy nem fogunk időt veszíteni egymással harcolva. Nem akartunk jojózást látni, hogy aztán a Ferrari vagy a Red Bull ott lihegjen a nyakunkon, és elbukjuk a győzelmet, ahogy az Barcelonában történt. Mert a kiesés nélkül Kimi megnyerhette volna a futamot, ha az nincs” – vélte a Motorsport által idézett Wolff.
Azt ugyanakkor leszögezte a csapatvezető, hogy nem számít a versenyzőik sorrendje, és győzelem átadására a tabellán hátrébb állót sem köteleznék egyelőre, elvégre Antonelli és George Russell között is zajlik még a versenyfutás a vb-címért:
„Tehát Barcelona óta minden esetben előnyben részesítjük a futamgyőzelmet, és akár Kimi vagy George lenne előrébb, ezt tennénk. Ez legalább annyira egy konstruktőri bajnokság is, mint a versenyzőjé. De sosem vennénk el egy győzelmet egyik versenyzőnktől sem. Szóval ha George lenne előrébb, akkor még ha hátrányban is van a bajnokságban, akkor sem tennénk így a szezon ezen szakaszában.”