Az autó fantasztikus, csak épp ki vannak szolgáltatva a motoerő hiányának a Mercedeshez képest – összegezte Lewis Hamilton a Ferrari helyzetét a Kanadai Nagydíj kvalifikációja után. Amelyet az ötödik helyen zárt, de vár rá még egy vizsgálat.
Kezdjük ez utóbbival: a britet azért idézték be a felügyelők, mert feltarthatta a Q1-ben Pierre Gaslyt. Hamiltont magyar idő szerint éjfél után hallgatják meg, így hajnalra várható ítélet annak kapcsán, hogy megtarthatja-e az ötödik pozíciót.
Amelynél akár előrébb is végezhetett volna – a hétszeres világbajnok így értékelt: „Összességében egy nagyon jó edzés volt, leszámítva az utolsó kört. Nagyon-nagyon elégedett vagyok azzal a munkával, amit a mérnökeim és a szerelőim végeznek. Ezen a hétvégén éreztem a legjobban magam az autóban, és úgy érzem, az apró változtatás, amelyet végrehajtottunk az időmérőre, is megfelelő volt.”

„A Q3-as első köröm is jónak érződött, és eléggé jó előkészítő köröket is futottam, de amikor nekivágtam az utolsó körömnek, be volt kapcsolva az egyenesmód, és máris másfél-két tized hátrányban voltam az 1-es kanyarhoz érkezve. Aztán jött a hiba a 7-esben, ahogy próbáltam visszazárkózni.”
„De ez így is jó, azt hiszem, talán lehettünk volna negyedikek vagy harmadikak. De ez volt a helyzet tegnap is, de ez arra vonatkozik, ha tökéletes kört hozok ki az autóból. De a lényeg, hogy fejlődünk, és remélem, hogy tovább tudom vinni ezt a teljesítményt a szezon további részére.”
A Sky Sports F1 riportere arra is rákérdezett, hogy egyetért-e azokkal a vélekedésekkel, hogy a Ferrarinak a motoron kellene javítania – ha erre lesz lehetősége a Kanada után kihirdetendő ADUO-döntések alapján –, de különben a karosszéria a legjobbak közé tartozik a mezőnyben.
„Igen, abszolút. A srácok a gyárban lenyűgöző munkát végeztek az autóval, és még kell ugyan fejlődnünk, de az autó fantasztikus. És ez szól részben a szezonközi fejlesztésekről is, hogy ki melyik hétvégén hoz fejlesztéseket, de igen, ki vagyunk szolgáltatva a motorerő hiányának.”
„És tudom, hogy mindenki nagyon keményen dolgozik a motoron. A megbízhatóság nyilván nagyon jó, de ha hiányzik a végsebesség a Mercedeshez képest, akkor az nagyon nehéz.”
„Mindenesetre azzal kell számolnunk, hogy ez így marad az idény hátralévő részére, szóval csak próbálunk javítani az autón: ha gyorsabban tudunk átmenni néhány kanyaron, talán néhány versenyen közelebb kerülhetünk az elejéhez.”