Frederic Vasseur úgy érzi, a 2026-os F1-es autók nem igazán kedveznek Charles Leclerc vezetési stílusának, de a pilóta már dolgozik azon, hogy a lehető legjobban alkalmazkodni tudjon az új versenygépekhez.
A jelentős műszaki szabályváltozások révén az idei Formula-1-es autók némileg kisebbek, könnyebbek, mozgékonyabbak lettek, a korábbinál érezhetően kisebb leszorítóerővel. Mindez pedig Vasseur szerint nem feltétlenül passzol Leclerc stílusához, ennek is betudható talán, hogy Lewis Hamilton egyelőre jóval közelebb van hozzá házon belül, mint tavaly:

„Ez a legnagyobb változás szabályok terén, jelentősebb a többi évhez képest, és ez valószínűleg több alkalmazkodás és módosítást igényel: más hozzáállást a pilótáktól” – vélekedett a Ferrari F1-es csapatvezetője. „És ő ezt teszi. Nem vagyok biztos benne, hogy nagyon passzolt volna a stílusához, de rajta van az ügy. Nagyon jól érti a helyzetet az autóval. Roppant éles, és meg fogja csinálni.”
Leclerc és Hamilton között olyannyira szoros a csata, hogy ez a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon látványos adok-kapok küzdelemben nyilvánult meg. Vasseur arról is beszélt, miért nem állították le a két versenyző párharcát:
„Óriási tisztelet mindkettejüknek. Profik és szerintem ebben a helyzetben volt értelme hagyni őket versenyezni. De pontosan tudom, hogy fél órával később teljesen idiótának is tűnhetek, de végső soron szerintem ez a legjobb módja a csapatépítésnek is.”
„Ilyen kapcsolatra van szükség a csapatban a fejlődéshez, és amíg így csinálják, ahogy Sanghajban – sőt, párszor még a rádión is jelezték, hogy jól szórakoznak –, addig nem akarom befagyasztani a pozíciókat.”