Bár nem ideális az Aston Martin helyzete, Fernando Alonso szerint nem annyira nehéz ezt feldolgozni, mint sokan gondolnák: mivel eléggé szerencsés volt a pályafutása során abban, hogy versenyképes autókat vezethet, számára már mindegy, hogy az elsőn kívül hányadik helyen végez.
Borzalmasan indult az Aston Martin számára a 2026-os új korszak az F1-ben, nagy részben a Honda által fejlesztett erőforrás gondjai miatt eddig hivatalosan még nem is értékelték egyetlen versenyzőjüket sem nagydíjon, miközben az akkumulátor által okozott vibráció saját bevallásuk szerint még egészségügyi problémákat is okozhat a pilótáknál.

Alonsót ugyanakkor nem viseli meg annyira a helyzet, mint azt talán feltételezhetnénk: „Nem annyira nehéz, mint gondolnátok” – nyilatkozta még Kínában a spanyol, akit a Crash.net idéz. „Úgy értem, nem ideális a helyzet.”
„Mind győzni akartunk. Idén 22 pilóta indul, közülük egy fog nyerni, a másik 21 pedig nehéz mentális helyzetben lesz, mivel számomra nem igazán számít annyira, hogy harmadik, ötödik vagy 17. vagyok.”
„Eléggé szerencsés és kiváltságos voltam, hogy különböző éráit megélhettem a Formula-1-nek, élvezhettem a vezetést, és végül rendkívül szerencsés voltam, hogy a pályafutásom felében versenyképes autókat vezethettem és több mint száz dobogót szereztem. Úgyhogy most bármely pozícióban zárok, ami nem az első, számomra ugyanazt a fájdalmat és szenvedést jelenti.”
„Nyilván most haladunk ezen az úton a csapattal, amelynek nem volt ideális a kezdete, de ez az első éve az Aston Martin és a Honda együttműködésének. Át kell vészelnünk ezt az időszakot, és készen állok a lehető legtöbbet segíteni ebben.”