DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
F1

Motort tesztel áprilisban a Ferrari?

Filmforgatási nap címszóval tarthat motortesztet az erre alkalmas monzai pályán az F1 tavaszi szünetében a Ferrari.

Motorerő terén van leginkább lemaradásban a Mercedeshez képest a Ferrari, az olaszok autója önmagában versenyképes, de az egyenesekben annyit veszít a W17-eshez képest, hogy azt nem lehet máshol ellensúlyozni – erről beszélt Fred Vasseur csapatfőnök is Kínában.

A Scuderia emiatt úgy tervezi, hogy a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj törlése miatt felszabaduló hetekben egy komolyabb motorfejlesztést szeretne előkészíteni – Vasseur beszélt arról is, hogy az ADUO rendszer miatt ők arra számítanak, hogy az első adandó alkalommal kapnak fejlesztési lehetőséget, mert 2%-nál nagyobb a motorhátrányuk a Mercedeshez képest.

f1-leclerc-ferrari



Paolo Filisetti, a Racingnews365.com technikai elemzője szerint a csapat ezért is tart filmforgatási napot áprilisban: a Ferrari Monzára tervez egy ilyen, és Filisetti szerint nem aerodinamikai módosításokat szeretnének kipróbálni, hanem kifejezetten a motor használatát, annak visszatöltését, illetve a turbó hatékonyabb használatát célozzák meg.

Mint ismert, a turbó a Ferrarinál a legkisebb, minden más csapat nagyobbat használ, ami előny a rajtoknál, és akár a kigyorsításoknál is az lehet, mert gyorsabban feltölt – de megvan a maga hátránya is gyakorlatilag mindenhol máshol.

A Ferrari az elektromos rendszert is másképp tölti vissza, mint a Mercedes, több lift-and-coasttal kell operálniuk a pilótáknak, és kevesebb superclippinggel – vagyis többet gurulnak felemelt gázzal, és a rendszer kevésbé használja a belsőégésű motort menet közben arra, hogy töltse az akkumulátort, ellentétben a Mercedesszel.

Ezek tesztelésére szeretne fókuszálni a Ferrari Monzában, legalábbis Filisetti szerint – a monzai pálya a hosszú egyeneseivel tökéletesen alkalmas is arra, hogy különböző megoldásokat kipróbálhasson ott a csapat arra, hogy hogyan menedzselje az elektromos energiát, és hogy hogyan, miként adja le a nyomatékot a belsőégésű motor.

Vasseur szerint minden más területen is fejlesztenek, de ez a kritikus pont, mert ebben vannak messze lemaradva a riválisoktól – és mivel eddig a két nagydíjon két 3–4. helyezést értek el, kibővítve a sprintfutam 2–3. pozíciójával, úgy tűnik, hogy nekik lehetne esélyük a Mercedes ellen, másnak nem.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: