DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
F1

Mi okozta Hamilton jó 2026-os formáját?

Látványos a változás tavalyhoz képest, de mi történt, ami miatt ennyivel jobbnak tűnik az év elején Lewis Hamilton a Ferrariban?

Sokkal jobb formában kezdte ezt a szezont Lewis Hamilton, mint az előzőt: a hétszeres világbajnoknak ugyan tavaly ilyenkor „kiadta” egy kínai sprintpole Kínában, amit aztán különböző okok miatt sprintgyőzelemre váltott, de azzal együtt is lehetett érezni, hogy nincs még igazán a helyén.

Ezzel szemben idén eddig a melbourne-i időmérőn kikapott másfél tizedmásodperccel Charles Leclerc-től, majd a futamon a sarkában, tőle hét tizedmásodperccel lemaradva ért be, Kínában pedig mindkét kvalifikáción legyőzte (a sprintidőmérőn 3,5 tizedmásodperccel, a nagydíjén csak egy századdal) – aztán a sprintfutamon az élen való csata közben elnyírta a gumijait (kicsit ahogy Leclerc is Melbourne-ben), így végül a monacói megelőzte, a nagydíjon azonban maga mögött tudta tartani.

Eddig egy körön és versenytempóban is „megvan” Hamilton, méghozzá két nagyon eltérő pályán, és bár Kína mindig Leclerc „ellensége” volt korábban, túlreagálni pedig természetesen semmit sem kell, de azt kimondhatjuk, hogy Hamilton ma sokkal inkább emlékeztet a 2024 előtti önmagára, mint a tavalyira.

f1-hamilton-ferrari-2026



Ezt a nyilatkozataival, testbeszédével is alátámasztja – Kínában pedig kapott is kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi változott nála tavalyhoz képest:

„Egyértelműen úgy érzem, hogy visszatértem a legjobb formámhoz mentálisan és fizikálisan is, igen” – mondta a hétszeres világbajnok.

„A mostani téli felkészülés volt a legnehezebb és a legintenzívebb számomra a karrierem során, és ez  valószínűleg együtt jár az életkorommal, mert tovább tart a regenerálódás. De sikerült összeraknom mindent, van egy jó edzőm, amivel korábban is dolgoztam már együtt, de most karácsony napjától megint. Aztán időt töltöttem a gyárban, és nyilván kaptam egy új mérnököt, ami szintén egy nagy plusz löket volt, ez is világos. Jó a csapatmorál” – fogalmazott Hamilton.

„Azt hiszem, hogy még több is van ebben. Szerintem még mindig ki tudok hozni több teljesítményt az autóból, még mindig tanulok közben, főleg az energiafelhasználásról. Illetve a tavalyi év második félidőben nagyon mélyre ástunk a mérnökökkel, sokat beszéltünk arról, hogy mit akarok egy autótól, és hogy mi nem volt a tavalyi fejlesztés során” – magyarázta.

„Az idei autót már velük fejlesztettük, és láttam, hogy figyelnek rám, illetve belerakják az autóba azokat a dolgokat, amiket kértem. Ezért hihetetlenül hálás vagyok, hogy figyelnek rám ezekben a dolgokban. Emiatt sokkal egységesebbnek érzem magunkat, mert egy irányba haladunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: