A McLaren számára a barcelonai shakedown során az első körök inkább iránymutatást adtak, mintsem válaszokat. Andrea Stella csapatfőnök úgy látja, jelentős tartalék rejlik a Mercedes erőforrás hatékonyabb kihasználásában, valamint az új aktív aerodinamikai rendszer kezelésében. Stella hangsúlyozta: az ilyen jellegű kérdések teljesen természetesek egy új szabályrendszer bevezetésének elején, és Bahrein kulcsszerepet játszik majd a tanulási folyamatban.

„Bár ezek még nagyon előzetes visszajelzések, úgy gondolom, az egyik legnagyobb javulási lehetőség az új erőforrás, valamint az összes, a versenyző számára elérhető opció jobb kihasználásában rejlik” – fogalmazott Stella.
A McLaren az idei szezonban is a Mercedes erőforrását használja, amelynek teljes potenciálját a csapatfőnök szerint még tanulni kell. Emellett az új aktív aerodinamikai rendszer is kulcsszerepet kap a fejlesztési folyamatban. „Rengeteg kiaknázatlan lehetőség van az aerodinamikai konfigurációk kezelésében is, különösen a kanyar- és az egyenes mód közötti váltás során” – tette hozzá.

Az autók a jövő héten Bahreinben térnek vissza a pályára, ami újabb alkalmat ad arra, hogy a csapat értékes adatokat gyűjtsön a szezonnyitó futam előtt. Bár az első kilométerek során Barcelonában felbukkant néhány probléma, Stella szerint ez teljesen természetes egy ilyen horderejű szabályváltozás elején.
„Egyértelmű, hogy ez a generáció még a fejlesztés nagyon korai szakaszában jár” – mondta a csapatfőnök. „Négy évvel ezelőtt, a ground effect autók bevezetésekor más volt a helyzet, hiszen az erőforrások és az abroncsok lényegében változatlanok maradtak az előző évhez képest.”