DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 8. vasárnap
F1

Késés a Williamsnél: Sainzék türelmesek

A barcelonai F1-es shakedown kihagyása után a Williams csapatfőnöke elmondta, miként élik meg versenyzői az új autó körüli nehézségeket.

A Williams technikai problémák miatt kihagyta a barcelonai F1-es shakedownt, így Carlos Sainz és Alex Albon egyelőre nem ülhetett az új autóba. James Vowles csapatfőnök szerint ugyanakkor a késés nem okozott feszültséget, a versenyzők tisztában vannak a projekt kockázataival, és továbbra is egységesen dolgoznak a csapattal. A cél az, hogy Bahreinben már pályára álljon az autó, és megkezdődjön az érdemi felkészülés.

williams-team-2026-1



A késés különösen érzékenyen érintheti a csapatot annak fényében, hogy a Williams egy rendkívül sikeres 2025-ös szezont zárt, amelyet az ötödik helyen fejezett be a konstruktőri bajnokságban – ez volt a legjobb eredményük 2017 óta. Ennek ellenére James Vowles csapatfőnök hangsúlyozta: a helyzet nem okozott belső feszültséget.

„Carlos és Alex vállvetve áll mellettem” – fogalmazott Vowles. „Teljesen egyértelmű, hogy csalódottak, ahogy én is. Versenyzők, szeretnének kint lenni a pályán, tesztelni az autót. Most együtt dolgoznak a szimulátorban, hogy növeljük a program hatékonyságát, de ez nem ugyanaz” – tette hozzá.

williams-2026-tesztfestes-2

A csapatfőnök ugyanakkor kiemelte, hogy Carlos Sainz és Alex Albon pontosan tisztában volt azzal, milyen kihívásokkal jár a Williams hosszú távú újjáépítése. „Nem egy 12 hónapos útra szerződtek, hanem egy olyan csapathoz, amely vissza akar kapaszkodni az élmezőnybe” – mondta Vowles. „Ezek közül néhány veszélyre előre figyelmeztettem őket, és most arra van szükség, hogy mellettem álljanak.”

Vowles továbbra sem kíván eltérni attól a többéves stratégiától, amelynek célja a Williams visszavezetése a mezőny elejére, még akkor sem, ha a mostani csúszás a vártnál nagyobb volt. „A végsőkig hajtani fogjuk ezt a csapatot, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az élmezőny felé vezető utunkból” – jelentette ki. „Ez most egy szélsőséges kimenetel volt, ezt el kell ismernünk, de ennek ellenére a versenyzők kéz a kézben haladnak a csapattal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: