A többiek mellé állt a Red Bull a Mercedesszel szemben a sűrítési viszonnyal kapcsolatos egyeztetések során – számolt be a The Race.
Csütörtökön újabb egyeztetést tartottak a motorgyártók, és a kiszivárgó információk szerint a Red Bull úgy ítélte meg, hogy mivel nem sikerült tökéletesen megvalósítania azt a trükköt, amit a Mercedesnek igen, így inkább a Ferrari, Honda, Audi trió mellé áll, és azt támogatja, hogy minél előbb vezessenek be másik mérési metódust, amellyel kiszűrhető a Mercedes kiskapu-kihasználása.
Egyes hírek szerint az érintett gyártók azt szeretnék, ha már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjtól kezdve menet közben, üzemi hőfokon mérték a sűrítési viszonyt, ami a gyanú szerint szabálytalanná tenné a Mercedes erőforrását, így a gyári alakulat mellett a McLaren, a Williams és az Alpine is nehéz helyzetbe kerülne.
.jpg)
A Red Bull pedig döntő faktor lehet, ugyanis a mérés megváltoztatásához az öt gyártóból négy egyhangú szavazatára, plusz az FIA és a FOM támogatására van szükség, Milton Keynes pálfordulása pedig azt eredményezheti, hogy ez összejöhet – igaz, az FIA a hírek szerint eddig mindig a Mercedes mellett állt ebben a kérdésben, a szövetség egyetért a szabály azon értelmezésével, ahogy azt a csillagosok tették.
Toto Wolff nemrég a Mercedes évindító eseményén ki is mondta, hogy a motor mindenképpen szabályos, hiszen megfelel az előírtaknak, illetve a méréseknek – hozzátette azt is, hogy az FIA, sőt maga az FIA elnöke is ezt mondta nekik.
Márpedig az FIA támogatása akkor is kell az azonnali mérésmódosításhoz, vagy szabálymódosításhoz, ha az ötből négy gyártó egyetért – vagyis ha ez a helyzet, az még mindig egy későbbi, potenciálisan 2027-es módosítást sejtet, nem egy azonnalit.
Olasz lapértesülések egyébként szóltak arról a napokban, hogy a Ferrari is erre készül, de azokat egyelőre kezeljük pletykaként.