Max Verstappen szerződése 2028 végéig szól a Red Bullnál, ám a közelgő technikai szabályváltozások és a csapat saját erőforrás-programja új bizonytalansági tényezőket hozhat. A négyszeres világbajnok szerint a 2026-os év kulcsfontosságú lehet, ugyanakkor hangsúlyozta: nyugodtan és tudatosan kezeli a helyzetet. Verstappen jövőjét nem kizárólag a Formula–1 határozza meg, ami tovább árnyalja a hosszú távú kilátásokat.
A Red Bull Racing 2026-ban teljesen új korszakba lép: először gyárt saját erőforrást házon belül, a jelentős szabályváltozásokkal egy időben. A csapatfőnök, Laurent Mekies korábban nem zárta ki, hogy az új projekt kezdeti szakaszában akár nehézségekkel is szembesülhetnek, Verstappen ugyanakkor egyelőre nem dramatizálja a helyzetet. A Telegraafnak adott interjújában kifejezetten nyugodtan beszélt a következő évekről.

„Kulcsév? Igen, tulajdonképpen az” – fogalmazott a holland. „Azt gondolom, hogy az összes körülöttem lévő ember közül én vagyok a legnyugodtabb ezzel kapcsolatban. Meg fogom oldani. A végén minden működni fog.”
Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e akár egy korábbi visszavonulás is, Verstappen nem zárta ki teljesen ezt a forgatókönyvet sem, de világossá tette, ehhez rendkívül negatív irányba kellene elmozdulnia a sportágnak: „Van esély arra, hogy teljesen abbahagyom, akár még 2029 előtt is, ha nem tetszenek a szabályok? Nos, ahhoz mindennek nagyon rosszul kellene alakulnia” – jelentette ki.

Mindezek ellenére Verstappen célja továbbra is az, hogy kitöltse a Red Bull-lal kötött szerződését. Mint mondta, a csapaton belüli kapcsolatok számára kiemelten fontosak: „Ez a cél, ezt mindig is egyértelműen elmondtam” – hangsúlyozta. „Nagyon jól kijövök mindenkivel a Red Bullnál, és ez számomra rendkívül fontos. Azt is mindig jeleztem, hogy sok mindennek kell egyszerre stimmelnie, és itt nem csak a Formula–1-ről beszélek.”
Ezzel Verstappen arra utalt, hogy egyre aktívabban foglalkozik saját GT3-as projektjeivel is, amelyek már most komoly szerepet játszanak az életében. A holland elárulta, hogy a sűrű program gyakran komoly logisztikai kihívásokat jelent: „Természetesen szívesebben lettem volna otthon. Portimaóból, ahol a saját versenycsapatom Mercedes GT3-as autóját teszteltem, egyenesen Detroitba repültem. Eléggé rohanós volt, de ez a munka része.”