DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

Piastri: Más lesz idén a versenyzés

Érdekes jelenetekre, szórakoztató taktikai csatákra számít főleg a 2026-os F1-es idény elején a McLaren pilótája az elektromos komponens megnőtt szerepe miatt.

Más lesz az egymás elleni versenyzés 2026-ban – véli Oscar Piastri. A McLaren versenyzője szerint érdekes taktikai küzdelmet eredményezhet az, hogyan gazdálkodnak majd az egyes pilóták az akkumulátoruk energiaszintjével.

Jelentősen átalakul a technikai szabályzat az előttünk álló Formula-1-es szezonban, egyszerre módosulnak az erőforrásokra, a karosszériára és az aerodinamikára vonatkozó előírások.

Mindez pedig a versenyzés képére is hatással lehet, hiszen megnő az elektromos komponens szerepe a hajtásláncban – az energia csaknem 50 százalékát az adja majd le –, miközben újdonságként érkezik az aktív aerodinamika is.

piastri-mclaren-f1



Előbbi miatt hosszú ideje elhangzanak kritikák annak kapcsán, hogy a versenyzőknek túlságosan spórolniuk kell majd bizonyos pályákon az elektromos energiájukkal. Nem mindenki látja azonban problémának ezt: James Vowles Williams-főnök például „érdekes dinamikákról” beszélt az előzések során, és tulajdonképpen most ebbe a sorba állt be Piastri is:

„Úgy gondolom, határozottan más lesz, igen. Eléggé más lesz az, ahogy egymás ellen fogunk versenyezni” – nyilatkozta a McLaren színeiben 2025-ben sokáig vb-éllovas, végül az összetettben harmadikként záró ausztrál a TODAY hasábjain.

„Úgy vélem, a hibrid komponens és az akkumulátor szintjének menedzselése nagyon fontos lesz. Úgy értem, eddig is az volt, de azzal, hogy az idei szezontól sokkal jelentősebb ez a komponens, sokkal több lesz ennek a menedzsmentje a versenyzők részéről is.”

„Szóval szerintem főleg a szezon elején láthatunk érdekes jeleneteket pilóták között, ahol egyesek taktikusabbak lesznek és spórolnak az akkumulátorukkal, míg mások csak próbálnak majd pályapozíciót nyerni, és ez érdekes fajta taktikai csatát eredményezhet. Hogy őszinte legyek, nekem sincs ötletem sem, hogy ez hogyan fog elsülni, de szerintem így vagy úgy, de szórakoztató lesz” – vélekedett Piastri.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: