Teljesen új helyzetbe tér vissza Valtteri Bottas: a finn egy évet kihagyott ugyan aktív versenyzőként, de 2026-ban újra ott lesz a rajtrácson a Cadillac pilótájaként – ezzel pedig rengeteg minden megújul számára.
„Nagyon izgatott vagyok” – idézi Bottast a spanyol Motorsport.
„Hatalmas változás ez: új szabályok, új hajtáslánc, de mindenekelőtt egy teljesen új csapat. A csapat tagjai közül szinte senkivel sem dolgoztam még együtt korábban; még a terminológia, a szavak is mások. Annyi mindenhez kell hozzászoknom.”
„Számomra 2014, amikor áttértünk a hibrid motorokra, nagy sokk volt. 2017-ben az autók újra nagyobbak lettek, teljesen más volt a vezetésük. De ez a változás valószínűleg a legnagyobb lesz a szimulátorban látottak alapján. Kevesebb leszorítóerő, kisebb gumik, több csúszás, de sokkal nagyobb nyomaték a kanyarokból kijövet” – magyarázta a finn.

Bottasnak is nehéz megítélni, hogy pontosan milyen lesz az autó érzése és mire lehet számítani a pályán, tapasztalatai és a szimulátorban töltött idő ellenére.
„Az első bejáratáson, még remélhetőleg az első teszt előtt, nem lesz referencia pontunk. Lehet, hogy szörnyű vagy éppen jó lesz, de nem tudod, hogy ez hogyan viszonyul a többihez. Ez mind spekuláció, nyers számok. A hajtásláncok közötti különbségek nagyobbak lehetnek, mint valaha. Csak a téli tesztelés után lehet először képet kapni arról, hol állunk, és még akkor sem ez az a végleges autó, amellyel a csapatok a szezont kezdik. De a pilóta feladata valójában nagyon egyszerű: végig kell mennie egy hosszú ellenőrzési listán, és lépésről lépésre meg kell határoznia, hogyan lehet az autót gyorsabbá tenni."
És hogyan lehet ezt megtenni?
„Minden szabályváltozás más vezetési stílust igényel, néha akár egyik évről a másikra is” – magyarázza Bottas.
„Az autók soha nem ugyanazok. Ez részben a mérnökök munkájának köszönhető, akik az adatokon keresztül látják az autóban azokat a dolgokat, amelyeket te nem érzel, és fordítva is igaz. Az adatok nem mutatják az érzéseket, különösen akkor, ha vezetés közben állítod be az egyensúlyt. Eleinte főleg az érzéseidre támaszkodsz, és a kezdeti tesztek során különböző vezetési stílusokat próbálsz ki: agresszívebb vagy minden kanyarban, folyékonyabb, jobban támaszkodsz az első gumikra, másképp fékezel. Mindent ki kell próbálni.”