Max Verstappen megerősítette, hogy a Red Bull-lal kötött, 2028 végéig szóló szerződését ki szeretné tölteni, és jelenleg kizárja a csapatváltás lehetőségét. A négyszeres világbajnok ugyanakkor nehezen élte meg Helmut Marko távozását, akit barátjának és támogatójának nevezett, és azt is újra megerősítette, hogy hosszabb távon más kategóriákban is el tudja képzelni magát, akár csapatvezetői szerepben is.

A svájci Blicknek adott interjúbanVerstappen elismerte, megviselte, hogy a tavalyi szezon lezárása után már nem dolgozhat együtt Marko Doktorral. „Most 28 éves vagyok, és 2028-ig szól a szerződésem a Red Bullnál. Ezt szeretném is kitölteni. A jelenlegi helyzetben kizárom a csapatváltást. Kár, hogy 2026-ban már nem lesz mellettem a barátom és támogatóm, Helmut Marko. Hiányozni fog.”
Amikor arról kérdezték, elképzelhetőnek tartja-e, hogy negyvenévesen még mindig a rajtrácson legyen, mint Alonso vagy Hamilton Verstappen mosolyogva utalt egy egészen más jövőképre. „Negyvenéves koromban lehet, hogy még mindig a bokszutcában leszek. Csapatfőnökként egy másik sorozatban.”

A holland versenyző már most is aktív a Formula–1-en kívül: saját GT3-as csapata 2026-tól több évre szóló megállapodást kötött a Mercedesszel, Verstappen tavaly több GT3-as futamon is rajthoz állt a Nürburgringen, ahol megszerezte legendás 24 óráson való induláshoz szükséges licenszet.
„Szeretem az ilyen kalandokat” – húzta alá az interjúban. „Mert egy bizonyos ponton a Formula–1 már nem lesz opció számomra, de más versenyek igen. Még a MotoGP is képes lázba hozni!”